Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A Tesco enyhe bővülést vár az év egészére

A Tesco az árakat átlagosan alig két százalékkal tudta emelni. 300 millió darabbal csökkent a műanyagszatyrok felhasználása.

Az idén a gazdasági válság miatt változtak a vásárlói szokások: a vevőket most elsősorban az árengedmények vonzották a vevőket, ezért a Tesco a korábbinál többet, több mint 10 milliárd forintot fordított kedvezményekre - közölte Antal Erzsébet, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Ugyanakkor az árakat átlagosan alig két százalékkal tudták emelni.

Per Bank, a szeptemberben kinevezett vezérigazgató arról beszélt, hogy a fő cél a vásárlók megtartása olyan körülmények között, amikor a válság miatt nőtt a munkanélküliség, az áfa emelése tovább rontotta a keresletet, és eltörölték a közszférában a 13. havi bért.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint az idei év végére 12-vel 102-re emelkedik a Tesco hipermarketek, és 11-gyel 19-re a TescoExpressz üzletek száma. Az Észak-Magyarországon működő 26 Smarket üzlettel együtt 178 egysége van a Tescónak. A márkás termékeknél akár 20-30 százalékkal olcsóbb saját márkás termékek száma eléri a 4500-at, és számos új termékcsaládot vezettek be az év során.

A Tesco csoport azt vállalta, hogy 2020-ig a 2006. évhez képest megfelezi a fajlagos szén-dioxid-kibocsátását. A Tesco Magyarországon 2009-ben 6 százalékkal csökkentette a kibocsátását, 20,5 millió kilowattóra áramot takarítva meg. Ez az árammennyiség egy kisebb város éves áramfogyasztásának felel meg. A szeptemberben megnyitott dunakeszi áruház már úgy épült meg, hogy egyebek között napkollektort alkalmaztak, és 50-60 százalékkal kisebb az energiafelhasználása a többi egységnél. A korábban épült áruházak átalakításával az idén 16 százalék energiát takarított meg a Tesco.

A Tesco az idén 10 ezer tonna hulladékot gyűjtött be, az értékesített műanyag palackok 20 százalékát, az alumíniumdobozos italok dobozait pedig teljes egészében. A vállalt ösztönzi a vásárlókat, hogy minél kevesebb műanyagszatyrot használjanak, aminek eredményeként közel 90 százalékkal, mintegy 300 millió darabbal csökkent ezek felhasználása.

Olvasóink írták

  • 3. info2009* 2010. január 05. 22:24
    „Bovulest??? Jo vicc. Persze a magyar ember azt nezi, hogy hol olcsobb a zoldseg, a kenyer es e mellett megveszi a tomenytelen csipszet, kolat es mas szemetet.

    Miert egy Angol vallalatot teszunk gazdagga az altal, hogy megvesszuk az olcso szemet arut?
    Kenyeret magyar peknel vegyunk, zoldseget, gyumolcsot a magyar termeloktol a piacon, tisztitani lehet ecettel is, a wc papir es zsebkendok beszerzese mindegy, ahol a legolcsobb. Ja, es husokat a helyi hentestol, lehetoleg magyart.
    En koszonom nem kerek indiai csirket, del-amerikai marhat es dan disznot. Es nem kerek kiselejtezett gyumolcsoket es zoldsegeket.”
  • 2. egyolvasó 2009. december 21. 22:11
    „csoki71! Álmodj csak! :) Egyik kutya, másik eb. Amúgy ajánlok egy budaörsi (tudom nem Budapest) vagy egy Aréna Plaza-i Tesco túrát és utána mond az, hogy nincs ott senki. Amúgy a Tesco számomra annyiból szimpatikus, hogy nem csak a legnagyobb városokban terjeszkedik, hanem sok helyen nyitott már az adott város méreteihez illő hipermarketet (most csak a hipermarketeket üzemeltető láncokról van szó). Ha meg sajnálsz 5 forintot egy táskára (ha jól tudom, akkor annyiba kerül), akkor vegyél néhány visszaváltható táskát, ami ha elhasználódik, ingyen kicserélnek újra. Végül kijelentem: sem én, sem közvetlen hozzátartozóm nem dolgozik a Tescoban, nem kaptam pénzt a hozzászólásért és nem csak a Tescoban vásárolok, hanem elég gyakran megfordulok a konkurenciáknál is.”
  • 1. csoki71 2009. december 21. 17:57
    „Tisztelt TESCO! Szerencsére megjelentek a konkurens üzletláncok a városban és végetért az egyeduralmuk. Ha véletlenül egy Auchan vagy egy Cora is ide jönne akkor nemhogy a tasakokat ingyen adnák, hanem ölben egyesével vinnék a vásárlókat az üzletbe! Például Budapesten amíg a Tesco-ban alig vannak addíg az Auchanban 80 pénztár működik és tömeg van.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszgyárat épít a kínai King Long

Magyarországon építheti meg első európai összeszerelő üzemét a kínai Xiamen King Long United… Tovább olvasom