Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

A Telekom nyeresége 8,1 százalékkal nőtt a második negyedévben

Az elemzői várakozásoknál jobb második negyedéves eredményekről számolt be a Magyar Telekom szerdán, a távközlési szolgáltató nettó eredménye 8,1 százalékkal 12,52 milliárd forintra nőtt, árbevétele 4,4 százalékkal 158,5 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év második negyedévéhez képest.
A portfolio.hu által készített elemzői konszenzus 10,6 milliárd forint nettó eredményt és 155 milliárd forint bevételt jelzett előre.

A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 5,2 százalékkal emelkedett, 52,18 milliárd forint lett a második negyedévben.

A társaság az első fél évben 315,45 milliárd forint árbevételt és 15,0 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 3,9 százalékkal nagyobb, míg az eredmény 8,4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál.

A hat havi EBITDA 94,64 milliárd forintot tett ki, ez 5 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest.

Az egy részvényre jutó eredmény 14,42 forint volt a tavalyi első félévi 15,74 forinttal szemben.
A társaság nem változtatott éves pénzügyi célkitűzésein: továbbra is a tavalyival közel azonos nagyságú árbevétellel és legfeljebb 3 százalékkal csökkenő EBITDA-eredménnyel számol 2015-ben, és mintegy 105 milliárd forintot szán beruházásokra az idén a tavalyi 86,8 milliárd forint után.

A Telekom nettó adósságállománya 447,2 milliárd forintra nőtt a második negyedév végére az egy évvel korábbi 374,6 milliárd forintról, de alapvetően változatlan maradt a 2014. év végéhez képest. A nettó eladósodottsági ráta 45,6 százalék volt június végén, szemben az egy évvel korábbi 42,5 százalékkal.

A szabad cash flow a 2014. első félévi 0,7 milliárd forintról mínusz 1,4 milliárd forintra romlott 2015. június végére.

Christopher Mattheisen vezérigazgató a jelentéshez fűzött kommentárjában kiemelte, hogy a társaság fő bevételforrásainak mindegyikében folytatódott a javulás 2015 első fél évében. A mobil bevételek 2 százalékkal nőttek és kismértékben emelkedtek a vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek is, a rendszerintegrációs és IT bevételek pedig összességében 11 százalékkal nőttek. Az EBITDA 5 százalékos javulását a bruttó fedezet növekedésével és a személyi jellegű ráfordításokban elért jelentős megtakarításokkal magyarázta.

A második negyedévről szólva elmondta, hogy Magyarországon közel 4 százalékkal nőttek a bevételek a vezetékes szegmens jó teljesítményének és az üzleti ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatásokból származó bevételek jelentős emelkedésének következtében. A mobil szolgáltatások terén pedig a szélessávú internet és készülékértékesítési bevételek növekedése csaknem ellensúlyozta a mobil végződtetési díjak áprilistól hatályos jelentős csökkenését. Macedóniában 5 százalékkal, Montenegróban 1 százalékkal mérséklődtek a csoport bevételei, és EBITDA szinten is csökkenés volt tapasztalható mindkét leányvállalatnál.

A Magyar Telekom részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 1 százalékos erősödéssel, 413 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 434 forint, a legalacsonyabb 321 forint volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre többen, egyre többet költenek a kaszinókban

2011-ig visszamenőleg vizsgálták meg a kaszinók adatait. 2014 májusa óta nőtt ötről nyolcra a számuk. Tovább olvasom