Kisalföld logö

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -2°C | 3°C Még több cikk.

A suzukisok a legaktívabbak, ha kötelezőről van szó

A kampány első időszakában az átszerződők 79 százaléka férfi volt. A legkorábban biztosítást kötők többnyire suzukisok.

A független biztosítóknál már most ötször annyian váltottak biztosítót, mint tavalyi év első napjaiban. A CLB tapasztalata szerint a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de nap közben órákat töltenek az interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot.

A kampány első időszakában az átszerződők 79 százaléka férfi volt. A biztosítási portál szerint: további érdekesség az is, hogy a legkorábban biztosítást kötők többnyire "Suzukisok". A "Mi autónk" tulajdonosai mintegy hatszor annyian látogatták a biztosítási portált, mint más gépjárművek tulajdonosai.

Minden eddiginél többen váltottak biztosítót, legalábbis alkusz cégnél, ahol már most ötször annyian szerződtek át másik biztosítóhoz, mint tavaly ilyenkor – nyilatkozta Németh Péter, a CLB kommunikációs vezetője. A cég felméréséből kiderül, hogy a férfiak számára fontosabb a kötelezőbiztosítás-váltás, mint a nőknek. Az idei kampány első két napjában a „átszerződők" 79 százaléka férfi, 21 százaléka pedig nő volt. Az elő két napon reggel fél 8 és 9 között, valamint délután 5 és 7 óra között látogatják a legtöbben azokat a honlapokat, amelyeken biztosítást lehet kötni. Noha ezekben az időpontokban tízszer annyian nézik meg ezeket az internetes helyeket, mint általában, a biztosításokat jellemzően a nyugodalmasabb órákban, este 7 után kötik azok, akik napközben végigfutották az ajánlatokat - derül ki az elemzésből.

Az első napok adatai azt mutatták, hogy a biztosítót váltók 75 százaléka három cég ajánlata közül választott: az Allianz, Astra, KH, közel egyenlő arányban osztozott az új kötéseken, 25 százalék pedig 11 másik cég ajánlatát választotta.

A CLB szerint az Astra, mint új szereplője a biztosítási piacnak, igen kedvező ajánlattal igyekszik tarolni, az Allianz a 100 százalékos elektronikus kommunikációra, bankkártyás és inkasszós díjfizetésű e-GFB termékével ér el sikereket, a KH-t pedig a banki világból jól csengő neve is segíti. Az MKB úgy tűnik „megunta", hogy évek óta csak szemlélője a versenynek, az első két napon a "váltók" csaknem 7 százaléka választotta őket. Ez többek között annak is köszönhető, hogy elsősorban az alkuszokra támaszkodik, alkuszi csatornákon kedvezőbb díjat hirdetett. Viszont a tavalyi nagy nyertes, az UNIQA és az Aegon nem tudja megismételni a sikert, csak kevés kategóriában adnak „nyerő" díjat. Mindez nem véletlen, régi tendencia, hogy azok a biztosítók, amelyek az előző évben „túlnyerték" magukat, a következő évben korrigálnak

További érdekesség, hogy feltűnően sok volt az első napokban az, aki Suzuki gépkocsijára kötött biztosítást. A kötések mintegy 25 %-a vonatkozott erre a típusra, második helyen a „Volkswagnesek" és a „Fordosok" állnak 8-8 százalékkal. - nyilatkozta Németh Péter, CLB Alkusz Kft igazgatója.

Olvasóink írták

  • 5. tutti 2010. november 05. 06:01
    „Én például 2.-án reggel 6-kor váltottam!Tehát korán.Akkor suzukis vagyok?”
  • 4. miracle 2010. november 04. 20:31
    „"a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de nap közben órákat töltenek az interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot. "
    Ezek szerint napközben is elég nyugodt körülmények vannak, ha az irodában a munkaidő felét rá lehet áldozni a netezésre.
    "Minden eddiginél többen váltottak biztosítót"
    Amivel kb 0,6 darab (nem garnitúra) téli gumi árát takarítják meg kb. Megérte...”
  • 3. Iveco 2010. november 04. 20:24
    „Ez ám a fontos statisztika!!!!!!!!!!!!”
  • 2. Raptor 2010. november 04. 18:21
    „Azért, hogy úgy érezzék a munkájuk nélkülözhetetlen, és ne érezzék magukat szarul amiatt, hogy ló... nem csinálnak az életbe.”
  • 1. kicsi_lany 2010. november 04. 15:49
    „nagyon fel van fújva! minek 4 nap után statisztikát készíteni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javul a reklámpiac, növelte bevételét a Time Warner

Feltöltötték a Time Warner Inc. kasszáját a tévéreklámok és a tévé-előfizetések, a mozifilmgyártás… Tovább olvasom