Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A Posta lesz a negyedik mobilszolgáltató

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság közleménye szerint a nyertesek összesen 43 milliárd 875 millió 590 ezer forint plusz áfa összeget ajánlottak.
A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma nyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését, s így ez a konzorcium lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon.

Az árverésen további blokkokat is értékesítettek, ezeket a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. nyerte.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a nyertesek összesen 43 milliárd 875 millió 590 ezer forint plusz áfa összeget ajánlottak.

 
Két pályázót nem vettek figyelembe


A Magyar Postának már van tapasztalata a távközlésben, tagja volt annak a konzorciumnak, amivel a Vodafone Magyarországra jött. Ráadásul a Posta minden nagyobb településen jelen van, így a kezdetektől a konzorcium rendelkezésére áll egy kiterjedt bolthálózat. Más kérdés, hogy ezt a kereskedelmi potenciált legutóbb nem sikerült kihasználni – a Postafon nevű szolgáltatás nem ért el nagy sikert. Az MVM a kiterjedt hálózati infrastruktúrájával vitt jelentős értéket a konzorciumba, az MFB pedig pénzzel - írja az index.hu.

A Posta-MVM-MFB konzorcium mellett a Digi néven szolgáltató román RCS & RDS cégcsoport és a vietnami mobilszolgáltató Viettel Group is jelentkezett a tenderre, de a pályázaton való részvételhez szükséges nyilvántartásba vételüket év elején megtagadta az NMHH. Az RCS & RDS esetében a dokumentáció előírásaiban szereplő, a jelentkező által irányított társaságok piacfelügyeletidíj-tartozására vonatkozó feltétel nem teljesült, míg a Viettel által benyújtott jelentkezés több súlyos, hiánypótlás útján már nem orvosolható formai hiányossággal rendelkezett – indokolt akkor a hatóság.

A nyilvántartásba nem vett, de pályázó szolgáltatók az eljárás érdemi lezárását követően élhetnek jogorvoslattal. Hivatalos tudomása még nincs a hatóságnak arról, hogy megtámadják-e a folyamatot lezáró határozatot.

 

Aranyosné Börcs Janka, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az árverés sikeres volt, hiszen egyrészt magas áron keltek el a blokkok, másrészt pedig a verseny erősödik, mivel egy új szereplő léphet a piacra.

Hozzátette, a hatóság úgy alakította ki frekvenciagazdálkodási politikáját, illetve az árverési feltételeket, hogy új piaci szereplő jelenhessen meg, s minél gyorsabban épüljön tovább a szélessávú mobilinternet-hálózat. Az árverési formát pedig részben azért választották, mert ez a legátláthatóbb a résztvevők számára, illetve , mert ez a leghatékonyabb eladási forma.

Kérdésekre válaszolva Kollár Péter főigazgató-helyettes elmondta, az egybefüggő blokkért tudatosan nem kértek magasabb árat, mert helyzetbe akarták hozni az új szereplőt. Kifejtette, a működő szolgáltatók már kiépített piaci pozíciókkal rendelkeznek, s ezért tőlük magasabb ajánlatokat vártak.

Kolláth Gábor főigazgató-helyettes elmondta, az új szolgáltatónak az év végre Budapesten belvárosi területet már le kell fednie saját hálózattal, s 2014 év végéig az összes 30 ezernél nagyobb települést is.

Aranyosné Börcs Janka elmondta, az állami szereplő indulása nem ütközött az uniós jogba, a szabályozás annyit kíván meg, hogy az eljáró hatóság ezektől teljesen független legyen.

A jogorvoslattal kapcsolatban elhangzott, a nyilvántartásba nem vett, de pályázó szolgáltatók az eljárás érdemi lezárását követően élhetnek ezzel a lehetősséggel. Hivatalos tudomása még nincs a hatóságnak arról, hogy megtámadják-e a folyamatot lezáró határozatot.

Kollár Péter elmondta, az új szolgáltatónak a már működők roaming-szolgáltatást nyújtanak addig, amíg nem lesz saját hálózata. A megállapodás piaci alapon történik, a hatóság csak akkor avatkozik be, ha valamiért a roaming-megállapodás meghiúsulna.

Az NMHH 2011. augusztus 4-én kétfordulós nemzetközi árverést hirdetett a 900 megahertzes frekvenciasávban nyújtható GSM-, IMT/UMTS-, WiMAX- vagy LTE-rendszerű rádió-távközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére.

Az 5 megahertz szélességű "A" - egybefüggő - frekvenciablokk kikiáltási ára nettó 4 milliárd forint volt. Az 1 megahertz szélességű "B", összesen 5 frekvenciablokkot egyenként 700 millió forintért, a 0,8 megahertz szélességű "C" frekvenciablokkot 560 millió forintért hirdette meg a kiíró.

A kiírás szerint ha az "A" frekvenciablokkot új piaci szereplő nyeri el, akkor fix összegért 3 darab 1800 és 3 darab 2100 megahertzes frekvenciablokk opciós vételére is jogosult. Ha nem lépett volna új szereplő a piacra, akkor az "A" blokk 5 megahertznyi egybefüggő blokkjára a piacon jelenlévő szolgáltatók pályázhattak volna, de a 900 megahertzes frekvenciasávban egy résztvevő legfeljebb összesen 7,8 megahertzes sávszélességű duplex frekvenciatartomány jogosultságát szerezhette volna meg.

Az árverésre december elején időrendben a Telenor Magyarország Zrt., a Magyar Posta Zrt., a román RCSÚRDS S.A., a Vodafone Magyarország Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., a vietnámi Viettel Group. adott be pályázatot. E cégek közül azonban csak a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciumát vették nyilvántartásba, azaz ezek vehettek részt az árverésen.

A nyertes pályázók három évig nem értékesíthetik tovább a megnyert frekvencia használati jogát, és beruházási kötelezettségeik is vannak. Ugyanakkor a konzorcium tagjai eladhatják piaci részesedésüket más befektetőknek.

A konzorcium a blokkokért nettó 10 milliárd forintot fizetett, míg a Magyar Telekom az általa megnyert két blokkért 10 milliárd 923 millió 480 ezer forintot. A Vodafone szintén két blokkért nettó 15 milliárd 666 millió 840 ezer forintot ajánlott, míg a Telenor a 2 blokkért 7 milliárd 285 millió 270 ezer forintot fizetett.

Olvasóink írták

  • 19. machers 2012. február 03. 09:20
    „14. pappe 2012.02.01. 09:26
    Tévedsz! Pult sem lesz!”
  • 18. Hunicum 2012. február 02. 13:38
    „17. Contar!
    Eltaláltad!”
  • 17. Contar 2012. február 02. 09:16
    „16. Hunicum
    Ezek után feltételezem, hogy magyar rendszámú, magyar autóval jársz, magyar boltokban vásárolsz, és itthon nyaralsz, nem is léped át az országhatárt!”
  • 16. Hunicum 2012. február 01. 10:46
    „15. Joebacsi70

    MAGYAR Légi Társaság
    MAGYAR Állami vasút
    BUDAPESTI Közlekedési Vállalat!

    Kik vagytok ti? Bújjatok már elő a homályból! Ti tényleg mindent elakartok adni a "barátaitoknak"! Na ez a pénzmosás.
    És igen! Inkább MAGYAR céggel kötök szerződést mert MAGYAR vagyok, mennyen a MAGYAR költségvetésbe inkább a pénz mint se külföldre! Nyilván nem bonyolult és értitek is, csak hát nektek ez nem jó! csak sejteni véljük miért nem! Hát ezért vagytok minden MAGYAR ember szemében szálka!!!”
  • 15. Joebacsi70 2012. február 01. 10:07
    „5. Lobbo71 2012.01.31. 15:28
    Joebacsi70: és az miért baj, ha az állami cégek mobilszolgáltatását egy magyar cég végzi? Szívesebben fizetsz a külföldieknek?

    Miért baj az, ha magyar embereket magyar állami légitársaság szállít ? (MALÉV)
    Miért baj az, ha magyar embereket magyar állami közúti közlekedési társaság szállít ? (BKV)
    Miért baj az, ha magyar embereket magyar állami vasúti közlekedési társaság szállít ? (MÁV)
    Nem elég még az állami pénzmosókból, amik csak nyelik a pénzt ?”
  • 14. pappe 2012. február 01. 09:26
    „13-hoz: "nem hozunk be narancsot egyetek almát" Banánt pedig csak karácsony előtt lehet majd kapni, kizárólag a pult alól! :-)”
  • 13. pancser 2012. február 01. 07:27
    „Most hallottam, hogy a MALÉV is állami lesz, mert az kell. Hamarosan megalakulnak a munkahelyi pártszervezetek, Állami áruházak a multik helyén, nem hozunk be narancsot egyetek almát, a nép nevében le fogják foglalni az üzemeket, stb. K...a világ lesz itt hamarosan.”
  • 12. rubeola 2012. január 31. 23:06
    „Pancser! Pancser vagy, nem érted? Nem az Orbánék csinálják ezt a rengeteg zűrzavart, hanem a multik!
    Marcal II.-re kérünk egy POSTÁT!!!!”
  • 11. Zsudiji 2012. január 31. 22:45
    „Hát napokban voltam egy állásinterjún. A munkáltató azt mondta, hogy új telekommunikációs és energia szolgáltató indul Magyarországon. Ilyen jó, olyan jó. Már néhány héten belül lesz is a tévében a reklámja... Neve: ACN. Be kellett volna fizetnem br. 60 ezret plusz egyéb díjat. Létezik ez egyáltalán?! :P

    Egy biztos, én maradok a Vodánál. :)”
  • 10. pancser 2012. január 31. 22:22
    „Állítsuk már vissza a cuculizmust, mi a francnak ez a sok külföldi. Eszetlen intézkedések sorában egy újabb. A Magyar Posta meg a telefon, hány évet is kellett várni? Elegem van már Orbánékból de nagyon!”
  • 9. mekkmester 2012. január 31. 17:58
    „végre nem külföldi céghez megy majd a pénz... érdemes megjegyezn: a mobiltelefon szolgáltatás nyereséges üzletág...”
  • 8. Lobbo71 2012. január 31. 17:54
    „fityesz: felesleges ebben reménykedni. A magyar piac kicsi ahhoz, hogy valaki idejöjjön és egész országot lefedő postahálózatot építsen ki egyik napról a másikra. Amúgy a posta már rég nincs monopolhelyzetben, egyedül a sima levélben, de azt meg már nem küld senki. Csomagban, biztosításban, pénzküldésben stb. tele van az ország versenytársakkal.”
  • 7. fityesz 2012. január 31. 15:53
    „Reméljük hamarosan egy másik szolgáltató megszünteti a monopolhelyzetüket és végre ügyfélbarát kiszolgálás lesz.Azüveg mögött ülő néhány flegma kiszolgáló elgondolkodik.”
  • 6. Csiripiszli 2012. január 31. 15:32
    „Boríték!!!!
    Ha lenne mondjuk minden ablaknál minden, ami egy postára jellemző termék, nagyszerű lenne!
    Mármint "mindent egy helyen", ez csak akkor érvényes, ha borítékért vagy egyéb másért nem kell sorban állni a shopos előtt, majd vissza az ügyintézőhöz feladni ajánlottként. Mert hiába veszem meg már előre felbélyegzetten ajánlott küldeményhez, sajnos akkor is sorba kell állni, ami itt a mi kis városunkban nagyon is hosszúra nyúló szórakozás!
    Szerintem a posta az legyen csak posta, nem kell oda "piaci" áru!!!!!”
  • 5. Lobbo71 2012. január 31. 15:28
    „Joebacsi70: és az miért baj, ha az állami cégek mobilszolgáltatását egy magyar cég végzi? Szívesebben fizetsz a külföldieknek?”
  • 4. Joebacsi70 2012. január 31. 14:28
    „Haverok, buli, fanta !
    Lehet, ez az új cég fogja átvenni az összes állami szerv és vállalat mobilállományát ? Esetleg "megkérik" a közszolgákat is, hogy váltsanak szolgáltatót (mint Hódmezővásárhelyen az Erstéve kapcsolatban) ?
    Új cég, új állások, új pénzek. A MÁV és a BKV már nem menő kifizetőhelyként.”
  • 3. tricse 2012. január 31. 13:42
    „Szegény postások! Most már nem csak a biztosítások kötésével és a kaparós sorsjegyek árusításával( ami szerintem erkölcsileg megkérdőjelezhető) fogják őket cseszegetni a főnökeik,hanem majd a telefon előfizetésekkel is!:((”
  • 2. alekínyó 2012. január 31. 13:34
    „Jobb lenne ha a posta postai kellékeket értékesítene, nem pedig alsógatyát,cigit,rágót,mosóport,kávét,szaloncukrot,kínai ajándéktárgyakat,stb-t! A múlt héten egy ügyfél biztosítással kapcsolatos kérdésére hatan futottak össze az ablaknál, de nem tudtak válaszolni. Természetesen 10 méteres sor gyűlt össze emiatt.Most meg mobil... atyaisten, már látom az értelmes arcokat az ablakok mögött...”
  • 1. Karcsika 2012. január 31. 13:13
    „A postának már a KGF biztosítás sem jött be.
    Ez sem fog.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javuló befektetői hangulat: erősödik a forint

Javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött kedden délelőtt a forint. Tovább olvasom