Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

A megyei kamara és az orosz kapcsolatok

Felvette a kapcsolatot moszkvai társszervezetével a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Felvette a kapcsolatot moszkvai társszervezetével a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek szervezésében 14 fős szakmai küldöttség pénteken fejezte be négynapos tájékozódó látogatását az orosz fővárosban.

Szállásadók, turisztikai irodák, oktatási intézmények, valamint konferenciák bonyolításával foglalkozó szervezetek és Győr is képviseltette magát a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával létrejött szakmai tanulmányúton.

Hanczné Mező Edina, a szervezet alelnöke, a kereskedelmi tagozat vezetője az MTI-nek úgy vélte, Győr-Moson-Sopron megye gyakorlatilag az ország olyan, gazdaságilag fejlődő régiója, amely fel tudja venni Oroszországgal a kapcsolatot, hiszen termelni, exportálni tud és szüksége van felvevő piacra.
A moszkvai szakmai tanulmányutat Győr-Moson-Sopron megye gazdasági szereplői kezdeményezték. Győrnek például nagy szüksége lenne négy-ötcsillagos szállodákra és ehhez befektetőket keresnek. 2017-ben Győrben lesz ifjúsági olimpia. Hanczné Mező Edina összehasonlításul moszkvai szálláshelyüket, az Izmajlovói kerületben lévő szállodát említette, amelyben 4300 szoba van. Győr az összes szálláshely-kapacitásával együtt ennek a felét sem tudja biztosítani, tehát nagyszabású szállodai fejlesztésekre van szükség.

Az elsődleges cél az, hogy a megye legalább fakultatív programként bekerüljön az orosz turisztikai útvonalakba. Akár azokba, amelyeket a Balatonon pihenőknek szerveznek, akár azokba, amelyeken a Karlovy Varyból hazautazók vesznek részt.

A megye oktatási intézményei diákcsere-együttműködésre is törekszenek - tette hozzá a kamarai alelnök. Már több külföldi egyetemmel vették fel a kapcsolatot: Koppenhágában, Zágrábban és most Moszkvában. A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának Turizmus Intézete az orosz Állami Turisztikai Egyetemmel készít elő együttműködési szerződést. A magyar oktatási intézmény képviselői is részt vettek a moszkvai tanulmányúton.

Olvasóink írták

  • 1. dödike 2013. szeptember 21. 09:22
    „Éljen és virágozzék az Orosz-Magyar megbonthatatlan barátság.Hű de ismerősek ezek a mondatok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új üzemcsarnok – egymilliárdos beruházás Kunszigeten

Új üzemcsarnokot avatott pénteken a Sick Fejlesztő, Termelő és Kereskedelmi Kft. Tovább olvasom