Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A húsvéti forgalom bővülésében bíznak az édességgyártók

Az idén várhatóan megáll a fogyasztás-csökkenés a húsvéti édességpiacon.

Az általános trendnek megfelelően három-négy százalékos növekedés lesz ebben a szegmensben is - mondta Sánta Sándor, az Édességgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten szakmai sajtóbeszélgetésen.

Közölte: tavaly a húsvéti édességpiac forgalma elérte a 2,7 milliárd forintot, hasonlóan a megelőző évihez, az eladott mennyiség azonban 10 százalékkal, 810 tonnára csökkent. Mindez azt mutatja, hogy a fogyasztás a minőségi áruk irányába tolódott el: az emberek a valódi csokoládéból készült termékeket keresik leginkább. Ma már ezek teszik ki a forgalom mintegy 85 százalékát. Sánta Sándor ismertette: a múlt évi decemberi és januári adatok már azt mutatták, hogy az édességpiacon megállt a fogyasztás csökkenése, és ez várhatóan a válság megszűnésével párhuzamosan némi növekedést jelent majd, így az idén a húsvéti édességpiac forgalma megközelítheti, illetve esetleg meg is haladhatja a 2,8 milliárd forintot. Húsvétkor a szezonális termékekből 2,3 milliárd forintot fordítottak tavaly a csokoládéfigurák vásárlására az emberek, további 187 millió forintot adtak ki a húsvéti ajándékcsomagokra és további 214 millió forintot költöttek a különböző játékokkal kiegészített édesség-összeállításokra.



Az Édességgyártók Szövetségének elnöke beszámolt arról is, hogy a magyar édességpiac éves forgalma mintegy 140-150 milliárd forintra rúg, amelyből 50 százalékot tesz ki a csokoládék eladása, további 50 százalékot pedig a másféle édességek, például kekszek, csipszek, cukorkafélék forgalma. A belföldi piacon az importtermékek aránya 80-85 százalék körüli. Az édességgyártók legfőbb problémája, hogy az elmúlt években folyamatosan dráguló kakaó jelentős mértékben drágítja az előállítást, és az utóbbi hónapok cukormizériája is negatívan hat az édességgyártók termelésére. Ennek ellenére a húsvéti édességpiacon az előző évhez képest csak az infláció körüli áremelkedést tapasztalhatnak az emberek - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 2. vienna 2011. április 08. 19:36
    „Ha továbbra is ilyen bűn rossz ízű műcsoki nyulakat gyártotok, ne várjatok nagy fellendülést.”
  • 1. Hyppolit 2011. április 07. 18:12
    „Amíg határainkon túl - valahol Európában - az ünnepi alkalmakra gyártott figurás csokoládék (télapó, nyuszi, üreges akasztósak, stb)az átlagnál is finomabb csokoládéból készülnek (a töltöttekről már nem is teszek említést), addig kis hazánkban egyre több az "alkalmi" , szinte névtelen gyártóktól származó csokoládék, amik szinte ehetetlenek, és élvezeti cikknek nem mondható éppen.Egyáltalán nem értem a fogyasztóvédelmiseket, hogy ezt a sok mínőség nélküli árut hogyan engedi árulni.Egyik-másikon már a csokoládé szócska sem létezik, hanem pl. üreges nugátszerű termék.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

PSZÁF: nem átlátható a lakossági hitelek kamatozása

Tavaly a fogyasztók számára kedvező változást jelentett a jelentős kockázatokat hordozó devizában… Tovább olvasom