Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

8 forinttal emelik a kenyér árát

Várhatóan a kereskedők településenként eltérően, 280-329 forint közötti áron adnak majd egy kilogramm kenyeret.

A liszt árának emelkedése miatt a kenyér kilónkénti átadási árát átlagosan 8 forinttal emelik a pékségek április elején - közölte Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Kifejtette: a malmok lisztet kilónként 10 forinttal drágábban, 117-119 forint között szállítják a pékségeknek, és emiatt 190-210 forint közötti áron tudják adni a pékségek a kenyeret a kereskedőknek.

A Magyar Pékszövetség szerint várhatóan a kereskedők településenként eltérően, 280-329 forint közötti áron adnak majd egy kilogramm kenyeret.



Varga László elmondta, hogy a liszt ára 38 százalékot képvisel a kenyér előállítási költségében, de a többi alapanyagár emelkedése is kedvezőtlenül hat jövedelmezőségükre.

A pékszövetség elnöke közölte: a malmoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy előreláthatólag május végéig tudják a most megemelt áron biztosítani a lisztet a pékeknek.

Varga László elmondta, hogy a malmokhoz hasonlóan a pékszövetség is szeretné, ha a kormány hitelkonstrukcióval támogatná a jövőben a jó minőségű magyar búza felvásárlását. Ezzel itthon lehetne tartani a magyar gabonát, és biztosítani lehetne a tisztes lisztárat - húzta alá.

Olvasóink írták

  • 6. Pofátlan 2011. április 05. 19:35
    „Én még szegény pék vállalkozót nem láttam.”
  • 5. dorombolok 2011. április 05. 17:53
    „Azért az mégis csak tök jó , hogy megszorítás az nem lesz.”
  • 4. Madarász 2011. április 01. 11:17
    „Ja, csak már 399 Ft-ért láttam olyan helyen, ahol előtte 300 Ft volt.”
  • 3. öröksoproni 2011. április 01. 10:53
    „2Phobos Te jó helyre írtad a kommentedet? Amúgy érdekes, de itt a kenyérről van szó.

    KI kell zárni a rendszerből a spekulánsokat, lenne itt rend. De ez is nyilván kedves vezetőink érdekköreibe tartozó pénzügyi manőver, úgyhogy minden marad a régiben, ill. drágul tovább. Amúgy normális kenyeret, amiben anyag is van, nem csak adalék, 300 Ft-ért lehetett eddig is kapni kilónként.”
  • 2. Phobos 2011. április 01. 08:38
    „Orbán-csomag: drágulnak a gyógyszerek, emelkednek az orvoslátogatói díjak

    Hivatalosan pénteken kezdődik az Orbán-csomag első egyeztetése, ám úgy tudni, már hetekkel ezelőtt megkezdte az egyeztetéseket az egészségügyi államtitkárság a nemzetgazdasági tárcával közösen arról, hogyan vonható ki 120 milliárd forint a gyógyszerkasszából - számolt be a Hírszerző. Mint írják, másfél hét múlva - az ágazat összes szereplőjével és a betegjogi szervezetekkel való egyeztetés után - már az első bejelentések is meglesznek.
    Abban a gyógyszeripar minden szereplője egyetért, hogy a 350 milliárd forintos keretet két év alatt megharmadolni úgy, hogy a gyógyszerek ne dráguljanak, lehetetlen.
    A Hírszerző forrása szerint a gyógyszeripar minden szereplőjének áldozatot kell hoznia, és szinte biztosnak látszik már, hogy az orvoslátogatói díjakat megemelik, és megemelik a gyógyszergyárak befizetéseit is. Ez néhány tízmilliárdos spórolást jelent, a 120 milliárdos kivonáshoz a teljes gyógyszer-támogatási rendszerhez hozzá kell nyúlni, ezt pedig a betegek így vagy úgy, de megérzik majd a pénztárcájukon.
    Az egyik nagy változás lehet az úgynevezett generikus gyógyszerek népszerűsítése az orvosok és betegek körében. Ezek úgynevezett másolt medicinák, vagyis az eredeti készítményekkel azonos hatásúak, de 30-50 százalékkal olcsóbbak, mivel az eredeti hatóanyagot tartalmazzák.
    Viszont ezek a készítmények sem a betegek sem az orvosok körében nem túl népszerűek - állítja a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete, akik szerint mindezzel ha 120-at nem is, de néhány milliárdot meg lehetne spórolni. Csakhogy a magyarok többsége ragaszkodik a megszokott gyógyszereikhez.
    Azt azért érdekes lenne megtudni, hogy ezek az új készítmények, ha ugyanolyan hatásúak, akkor miért lennének olcsóbbak, mint a többi. Vajon mit tartalmazhatnak és az milyen kihatással lenne a szervezetre? Nem csoda, hogy az emberek tartózkodnak tőlük.”
  • 1. Jandex 2011. április 01. 07:01
    „Még mindig jobban élek mint holnap!
    Thx. 2/3 !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gáz: a devizaárfolyam a legnagyobb kockázat

A jelenlegi szabályozásban a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók számára a legnagyobb… Tovább olvasom