Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2013. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Gazdaság > 85 millió forintra bírságolták a Spart

85 millió forintra bírságolták a Spart

A Spar jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg 2009 és 2011 között - írta közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.

mti - 2012.06.28. 16:33
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a Spar jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg 2009 és 2011 között, amikor beszállítóit - a velük kötött szerződések alapján - pusztán a forgalmazásért cserébe utólagos árkedvezmény megfizetésére kötelezte.

A hivatal 2010-ben a kereskedelmi törvény alapján indított versenyfelügyeleti eljárást a Spar beszállítóival szemben alkalmazott úgynevezett teljesítményarányos bónusz (TAB) feltételeinek vizsgálatára. Ennek során megállapította, hogy a cég csak abban az esetben forgalmazta adott beszállító termékét, ha az elfogadta, hogy a TAB formájában utólagosan árkedvezményt érvényesítenek vele szemben.

A GVH szerint a kereskedelmi törvény alapján a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő egyrészt nem írhat elő egyoldalúan díjakat a beszállítóival szemben, másrészt kedvezményrendszere feltételeit köteles indokoltan kialakítani. Az indokoltság követelményének egy olyan kedvezményrendszer tud megfelelni, amely a szokásos kereskedői teljesítményt meghaladó értékesítési erőfeszítést jutalmazza, vagyis valós forgalomnövelésre vonatkozó ösztönzést teremt. Ilyen lehet az a kedvezményrendszer, amely a korábbi eladási tapasztalatok alapján megbecsült forgalmazási célt meghaladó kereskedői többletteljesítményt ismer el.

A GVH a bírság összegének megállapítása során enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a kereskedelmi törvény alapján a vizsgált magatartás jogsértő jellege nem volt egyértelműen megítélhető.

A közlemény szerint hasonló kedvezményrendszereket más kereskedők is alkalmazhatnak, ezért a GVH vizsgálja a velük szembeni eljárás lehetőséget is.

A vizsgálat lefolytatása során a GVH több alkalommal is kötelezte a Spart arra, hogy csatolja a METSPA Beszerzési és Kereskedelmi Kft.-vel kapcsolatos szerződéses dokumentációt, azonban a cég megtagadta az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy a kért adatok nem relevánsak a teljesítményarányos bónusz rendszer vizsgálata során. Később, az eljárás döntéshozatali szakaszában a cég a Versenytanács előzetes álláspontjára adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy a GVH által használt adatok - amelyeket a Spar szolgáltatott korábban az erre vonatkozó utalás nélkül - METSPA-ra vonatkozó információkat is tartalmaznak. A GVH emiatt a tényállás további tisztázására kényszerült, ezért 35 millió forint eljárási bírságot szabott ki a vállalkozásra - áll a közleményben. A bírság összegének megállapításakor a GVH figyelembe vette, hogy ugyanebben az eljárásban a Spar már kapott eljárási bírságot illetve, hogy a cég rosszhiszemű, eljárás elhúzására irányuló magatartást tanúsított, ráadásul annak végső, döntéshozatali fázisában.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...