Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

7,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma

az ázsiai értékesítés erőteljes bővülése ellensúlyozta a nagy-britanniai piac gyengélkedését.

A várakozásokkal összhangban 7,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma a harmadik negyedévben, miután a külföldi, elsősorban az ázsiai értékesítés erőteljes bővülése ellensúlyozta a nagy-britanniai piac gyengélkedését.

A francia Carrefour és az amerikai Wal-Mart után a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi hálózata mindössze 1,5 százalékos forgalomnövekedést tudott felmutatni Nagy-Britanniában a november 27-ével végződött tizenhárom hétben, miközben a tengerentúlon 11 százalékot tett ki a növekedés az egy évvel korábbihoz képest az üzemanyag-értékesítést nem számítva, konstans árakon.

Elemzők rámutattak: a Tesco elsősorban amiatt nem tudja jelentősen növelni forgalmát, mert kínálatában viszonylag nagy súllyal szerepelnek a nem élelmiszeripari termékek, amelyek vásárlásától mostanság tartózkodnak a vevők a gazdasági megszorítások, vagy az adóemelések miatt. Ugyanezen okból lassult általában véve is a kiskereskedelmi forgalom növekedése Nagy-Britanniában novemberben egy ugyancsak kedden megjelent adat szerint.

A Tescónak ötezer áruháza van a világ 14 országában, de forgalmának és profitjának közel 70 százalékát a brit piacon éri el.

Olvasóink írták

  • 9. load 2010. december 13. 22:43
    „2. kolombela
    "A szomorúm az, hogy hazánkban csak a külföldi tulajdonú kereskedelmi vállalkozások tudják növelni profitjukat -nem is akármilyen mértékben- míg a hazai KKV-k ,akik értéket állítanak elő és a foglalkoztatások 2/3-át adják valóban válsággal küzdenek."
    Ez a szép körmondat egy tőmondattal leírható.
    A hazai kis és középvállalkozások versenyképtelenek.”
  • 8. fortuna54 2010. december 13. 17:34
    „4-es Maori.Akkoriban vetetek egy hütöt,és kifogyot a valutatartalék? Hát mért nem magyar gyártásut vettetek,talán mert nem volt?”
  • 7. Pofátlan 2010. december 11. 09:41
    „pancser !
    Egyél sok "Tesco Gazdaságos" árucikket. 90 %-a ehetetlen !
    A múltkor a 700 forint körüli áron kapható Tesco gazdaságos aprósüteménnyel kínáltak meg ismerősöknél.
    Csak forgattam a számban olyan rossz ízű volt. Kész emberkínzás ilyen bűnrossz ennivalót árulni.”
  • 6. pancser 2010. december 10. 18:59
    „A Tesco-nál jobban senki sem sem segített a boltok közül az embereken, minden megtalálható és olcsón. Aki drágát, különlegeset akar venni meg nagyképűsködni az nem megy oda!”
  • 5. annobon 2010. december 10. 14:23
    „Gorenje-turizmus! Pedig de szép is volt az. Nagymamával a Daciában! :))”
  • 4. Maori 2010. december 09. 20:55
    „Mi mindíg is az ócsó külföldiért voltunk oda. Kezdődött a jugo hűtők behozatalával ausztriából. Az akkor elköltött valutatartalékunkat azóta sem tudtuk pótolni. Ócsó=szar! Mert elveszi a munkahelyeket, kiáramoltatja a kínkeservesen megkeresett forintjainkat. De erről csak mi tehetünk, senki más!”
  • 3. ttt111 2010. december 09. 07:22
    „kolombela 2010.12.08. 09:34
    "míg a hazai KKV-k ,akik értéket állítanak elő és a foglalkoztatások 2/3-át adják valóban válsággal küzdenek."
    a magyarok is sokszor ugyan olyan (vagy még olyanabb) szar terméket gyártanak...amúgy meg vannak dolgok amiből hülyeség megvenni (meg egyáltalán termeszteni) a magyart (pl.narancs)”
  • 2. kolombela 2010. december 08. 09:34
    „még mondja valaki, hogy válság van.
    A szomorúm az, hogy hazánkban csak a külföldi tulajdonú kereskedelmi vállalkozások tudják növelni profitjukat -nem is akármilyen mértékben- míg a hazai KKV-k ,akik értéket állítanak elő és a foglalkoztatások 2/3-át adják valóban válsággal küzdenek.”
  • 1. annobon 2010. december 07. 11:31
    „És a kínálata hány százalékkal csökkent? Nem lehet, hogy aforgalma is csak azért nőtt, mert minden megdrágult náluk?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc magyar bankot minősített le a Moodys

A Moody's lépése az OTP Bank, a OTP Jelzálogbank, a K&H Bank, az MKB Bank, az Erste Bank Hungary, az… Tovább olvasom