Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

43 milliárd forint támogatást kap jövőre a tejágazat

Ez 20 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt.
A tejágazat jövőre mintegy 43 milliárd forint támogatásban részesül, ez 20 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön Mosonmagyaróváron, az Óvártej Zrt. mozzarella gyártósorának átadása alkalmából rendezett ünnepségen.

Az államtitkár részletezte: 2016-ban a tejágazat átmeneti nemzeti támogatása 12,6 milliárd forint, az uniós társfinanszírozású, termeléshez kötött támogatás pedig a tej esetében 21 milliárd forint, míg fehérjetakarmány esetében 1 milliárd forint lesz. A tej állatjóléti támogatása 8 milliárd forint lesz.

A politikus hozzátette: állami forrásból 2,6 milliárd forint jut az iskolatej programra, ez az összeg 2010-ben 400 millió forint volt.

Az Óvártej Zrt. félmilliárd forintos, teljes mértékben saját forrásból finanszírozott fejlesztéséről Nagy István elmondta, hogy az a kormány fejlesztési szándékaival „egybevág", ezért arra biztatta az olasz tulajdonosokat, hogy a jövőbeni kapacitásbővítésről szóló terveikkel keressék meg az illetékes minisztériumot.

Carlo Volpe, az Óvártej Zrt. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új gyártósor naponta 20 tonnányi mozzarellát képes feldarabolni és becsomagolni, ez mintegy 240 ezer pizzára elegendő.

Hozzátette: a mostani beruházással új munkahelyek nem jöttek létre, de biztosan meg tudják tartani a száz feletti dolgozói létszámot, emellett a munkahely megfelel a jelenkor elvárásainak és a fejlesztéssel növelik versenyképességüket.

Az Óvártej Zrt. célja, hogy a tradicionális magyar sajtkülönlegességek mellett az olasz sajtokat – mozzarella, stracchino és provoletta – bevezessék a magyar piacon.

A vállalat jogelődjét, a Magyar Királyi Tejgazdasági Állomást 1903-ban alapították. A cég 2013-ban lett az olaszországi Emilia-Romagna tartományban található Valcolatte sajtkonzorcium tagja.

A feldolgozóüzembe naponta gyűjtik be a környék 100 kilométeres körzetéből a tejet, több mint 40 tehenészetből.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Az eurót csütörtök este 311,38 forinton jegyezték a reggeli 312,25 forint után. Tovább olvasom