Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

40-50 forinttal olcsóbb (literenként) Romániában tankolni!

Bár az autósokat mindez vélhetően nem vigasztalja, a hazai benzin és gázolaj drágulása az Európai Unió többi országában is tetten érhető volt az utóbbi hónapokban.
A dízelárak tekintetében is nagy együttmozgás volt megfigyelhető a környező országokban, bár mostanra az euróban kimutatott statisztikák szerint Magyarországon kell legtöbbet fizetni az üzemanyag literjéért.
A hazai üzemanyagárak az Európai Unió középmezőnyébe tartoznak, ennek ellenére a környező uniós országok többségében alacsonyabb árak figyelhetők meg. A benzinturizmus paradicsoma Románia, ahol az árak literenként 40-50 forinttal maradnak el a hazaitól.

A 2008-as válság óta a világgazdaság növekedése talpraállt, az olaj iránti kereslet fokozódásával pedig egyre magasabb szintekre szökött a fekete arany ára. Az utóbbi hetekben ráadásul kínálati oldali feszültségek is felütötték fejüket a Közel-Keleten, így a Brent hordónkénti ára a 110 dollár feletti szinteken stabilizálódott.

Az olajpiaci trendeket követve a finomított termékek árai is emelkedésnek indultak, mely a hazai benzin és gázolaj árat 370 forint körüli rekordmagasságba kergette. Forintban mérve a hazai üzemanyagárak tavaly év eleje óta 23 százalékkal (benzin) és 28 százalékkal (gázolaj) emelkedtek.




Bár a régióban a hazai benzinár magasnak számít, az eurozóna országaiban fellelhető átlagos benzinár 10 centtel továbbra is felülmúlja a magyarországit. Persze itt is érdemes lehet kiemelni, hogy a korábbi években a mostaninál jellemzően nagyobb különbség volt megfigyelhető az árakban az eurozóna javára.



Hiába emelkedett a régióban is jelentős mértékben a benzin és gázolaj ára, és hiába tartoznak a hazai üzemanyagárak az Európai Unió középmezőnyébe. A legtöbb szomszédos EU országban még így is olcsóbban juthatunk az üzemanyagok literjéhez.

Egyedül a szlovák benzinárak haladják meg az itthoni szinteket, míg legolcsóbban a szomszédos Romániában juthatunk az üzemanyagokhoz.

A határon túl tankolók literenként akár 40-50 forinttal is olcsóbban juthatnak a benzin és gázolaj literjéhez.

Az üzemanyagturizmus tekintetében Szlovénia tűnhet még gazdaságossági szempontból racionális választásnak, ahol a gázolaj ára 27 forinttal olcsóbb, mint nálunk.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. umberto 2011. március 03. 22:32
    „Ha nekem a foglalkozásom villanyszerelő, akkor kínosan ügyelek arra, hogy hova kötöm a fekete, a zöld-sárga és a kék drótot. Azok nem csak drótok, hanem mindnek megvan a maga jelentése, szerepe. Az oké, hogy a kontárok már nem foglalkoznak vele, meg egyébként is, évtizedekig meg lehet úszni a dolgot, de egyszer eljön az igazság pillanata, és akkor "rázós" is lehet az ügy.”
  • 36. fortuna54 2011. március 03. 21:19
    „31-es calico.Hogy eleméré téyleg a fele? Nem lenne jobb,valóban a fele? Ám annak örülök,hogy nem csak a több mind fél évszázada külföldön éllö idös magyarokat kritizálják. Különben tornacipönek adok igazat.”
  • 35. elemér 2011. március 03. 09:07
    „A benzin világpiaci ára dollára van alapozva. Akinek jobb a pénze a dollárhoz viszonyitva az jobb árat is kap. Ez megmagyarázza a környékbeli árkülönbségeket az adón és keveréken kivül. Környékben Mo.-n van a legtöbb olaj és olaj termelés a Románokon kivül. Itt van az ár lista a kutnál dollára alapozva. Mikor meg az országra kattintasz látod mennyi és milyen energiát használlnak, produkállnak, exportállnak és mindebben hol tartanak a világranglistán. Minden tudás alapja a nagyvilágban és a net-n az angol, és nem a magyar helyesirás, vagy a Révai gimnázium.;))

    http://www.nationmaster.com/graph/ene_gas_pri-energy-gasoline-prices#definition”
  • 34. tradermike 2011. március 02. 21:13
    „Regensburgba ne menjetek tankolni: 1,57 EUR egy liter normál benzin (tegnapi állás). Megaztán messze is van.”
  • 33. elemér 2011. március 02. 15:08
    „Javitás, Keresetek hasonlitása.

    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_minimum_wages_by_country”
  • 32. prandesz 2011. március 02. 15:05
    „calico

    Nagyon igaz. Nézzük csak mennyi a benzin Ausztriában, vagy Szlovéniában? Az index cikke szerint amit nem sikerült teljesen átmásolni olcsóbb még ott is. Talán akkor kevesebbet is keresnek....”
  • 31. calico 2011. március 02. 13:31
    „Na, elemér felébred, kimutatásokat olvas, meg kommentel, hogyaszongya: "olcsóbb a benzin ahol kevesebb a kereset". Az USÁ-ban közismerten olcsó a benzin, tán fele az itteninek - ezexerint Amerikában a fizetés is csak fele a magyarnak?
    Hogy eleméré tényleg a fele, azt készséggel elhisszük...”
  • 30. atti78 2011. március 02. 13:30
    „Tisztelt Tornacipő!

    <moderálva> Nyugodtan kezet foghatsz a cikk írójával és kezdeményezhetitek a nyelvújítást :D”
  • 29. annobon 2011. március 02. 13:05
    „27-hez: Ez az egész különben nem magyar (nyelvi) probléma. Köztudott, hogy például az irodalmi némettel jól el lehet boldogulni Európa legtöbb (nyugati) országában, de a németnek annyiféle tájszólása van, hogy sokszor még egymást is alig értik. Viszont világszerte tendencia, hogy az angol nyelv egyes szavai beépülnek a helyi beszédbe, később aztán az írottban is. (Nálunk ezt nemes egyszerűséggel "anglicizmusnak" nevezik.)
    Szerintem pl. nincs a világnak olyan pontja, mondjuk egy mauritániai tuareg faluban vagy a myanmari dzsungelben, ahol egy bennszülött kisfiú vagy kislány ne tudná, hogy mi az a Coca Cola! :)”
  • 28. elemér 2011. március 02. 10:18
    „Kimutatás, hogy hol mi a minimum kereset adó elött. Tehát olcsób a benzin ahol kevesebb a kereset. Mo. még nem tart nyugati életszinvonalon, és keresethez viszonyitva minden drágább. Sajnos ti mindig csak a sötétbe tapogatoztok Magyarul. Fontos nektek az, hogy szobába vagy szobában vagytok meg hogy hol olcsób a virsli.;))

    http://data.worldbank.org/indicator/EG.USE.ELEC.KH.PC

    Mo. $ 6,274=78,000 Forint havi
    Román $ 4,170”
  • 27. bn 2011. március 02. 10:11
    „#24 nyilván igaza van a tanulmánynak, hogy az élő beszélt nyelvben ezek elmosódnak, eltűnnek.
    De akkor ennyi erővel a tájszólást is egész bátran tekinthetjük helyesnek írásban. "Szögödrö köll mönniö" Ez beszélt nyelvben lehet, hogy így van, de ettől még írásban nem jó.
    Lassan nálunk is lesz egy "Hochmagyar", meg egy beszélt változat,de azt gondolom, hogy legalább írásban nem kellene butítani a nyelvet.”
  • 26. Leopold 2011. március 02. 10:06
    „Ha megnézitek fent látható is, hogy az index.hu-ról vették át a cikket.

    Csak annyi a különbség, hogy ott helyesen a cím:
    Menjünk Romániába tankolni!

    Erről ennyit! Igen, sikerült javítani....”
  • 25. prandesz 2011. március 02. 10:04
    „A cím most már javítva. Köszönjük Emese!”
  • 24. ivankovicsj 2011. március 02. 09:45
    „na még egyszer: ajánlom mindeki figylmébe, jó kis vitaindító lehet:
    http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/09.html”
  • 23. racer 2011. március 02. 09:31
    „Azért a jelentésbeli különbség nem mindegy. Az meg fog maradni, ha tetszik, ha nem, csak egyesek érteni fogják (a ban-, ben-t használók), mások meg nem tudják, hogy hogyan értsék (ba-, be- használók).

    Na, mindegy én érteni fogom, meg a gyerekeim is.”
  • 22. prandesz 2011. március 02. 09:29
    „Ami meg a cikk témáját illeti. 100 liter üzemanyagnál a spórolás 4000-5000 forint. Ez is pénz, de nekem a havi 40 literes fogyasztásomhoz nem érné meg még Békéscsabáról sem átmenni. Legfeljebb Gyuláról vagy valamelyik határ menti faluból, vagy még az se.”
  • 21. csalán 2011. március 02. 09:27
    „A címből (40-50 forinttal olcsóbb (literenként) Romániába tankolni! ) számomra az következik, hogy a Kisalföld-online szerkesztőinek még a 8 általános elvégzése sincs előírva feltételként. Gratulálok!”
  • 20. racer 2011. március 02. 09:26
    „Ha tényleg ennyivel olcsóbb, akkor holnap teletankolom Romániát.

    ba-, be-, ban-, ben...

    Az ám a nagy baj, hogy ezek az alapvető, második osztályos hibák mára mindennapossá lettek... A végén még ez lesz az új helyesírás.”
  • 19. prandesz 2011. március 02. 09:24
    „Előttem szólókkal egyetértek.
    tornacipő a kisalföld szekértolója.

    Romániába tankolni pedig azt jelenti, hogy beletankolok a Romániába. Én inkább a kocsimba tankolok Romániában.”
  • 18. ivankovicsj 2011. március 02. 09:24
    „ajánlom mindeki figylmébe, jó kis vitaindító lehet:
    http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/09.html”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a hitelválságnak? - 190 forinton rögzítik a svájci frankot?

A tervek szerint a svájci frankban eladósodott devizahitelesek törlesztőrészleténél figyelembe vett… Tovább olvasom