Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna Még több cikk.

3,25 millió forintot is fizethet az új félszocpol

A legtöbb ingatlanpiaci szakember egybehangzóan állítja, hogy a hazai lakáspiacon a tavalyi esztendőben trendforduló történt.
Az árak az év első negyed évében elérték a mélypontjukat, az ezt követő háromnegyed évben pedig emelkedni kezdtek az országos átlagárak is. Ezt a folyamatot pontosabban is bemutatja az FHB Lakásárindex, mely szerint 2013. utolsó három hónapjához képest 2014. IV. negyedévében a lakásárak névértéken, azaz nominálisan 5,8 százalékkal, míg az inflációval korrigáltan, tehát reálértelemben pedig ennél is nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal emelkedtek. Bizakodásra ad okot az a tény is, hogy hosszú évek óta először 2014-ben haladta meg a lakástranzakciók száma a 100 ezret, az idei évben pedig akár a 140 ezret is elérheti.

Tokodi Gábor, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese 2015-ben további áremelkedést vár a lakóingatlan piacon. A banki szakember optimizmusát a háztartások javuló jövedelmi helyzete, a csökkenő lakáshitel kamatok és infláció, valamint az élénkülő lakáspiac mellett egy további tényezőre is alapozza:
„Július 1-jén bevezetésre kerül a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, a CSOK. Ez a kedvezmény valójában egy vissza nem térítendő állami támogatás, amely az új lakásvásárlás és építés mellett a használt lakás vásárlására és bővítésére is hivatott, ezáltal a korábbi „félszocpolt" pótolja szélesebb kör számára, nagyobb támogatásokkal." - mondja Tokodi.


A CSOK-nak a jelenlegi lakásépítési kedvezménnyel szemben több előnye is van. Talán a legfontosabb, hogy használt lakás vásárlására és bővítésére is kérhető lesz. Nem kevésbé fontos változás, hogy akár már egy meglévő, vagy vállalt gyermek esetén, illetve 40 m2-es lakás esetén is igényelhető. A maximális ingatlan méret, amihez igénybe lehet venni, 160 m2 (a hasznos alapterületre vonatkoznak a méretbeli megkötések). Az Otthonteremtési Kedvezmény a meglévő vagy vállalt gyermekek száma, a lakás alapterülete és energetikai besorolása alapján 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő összeg lehet. Amennyiben hitelfelvétellel együtt történik a kedvezmény igénylése, akkor akár az önerőbe is beszámítható a CSOK.

Tokodi Gábor azt prognosztizálja, hogy az elkövetkező években a CSOK igénylések száma elérheti akár a 40 ezret is. Elmondása szerint valószínűsíthetően a 25-35 év közötti lakásvásárlók körében lesz a legnépszerűbb ez a támogatási forma. Számítanak az első saját lakásukat vásárlókra és további, a családi helyzetüket lakás vásárlásával, bővítésével most megoldó ügyfelekre, mivel az elmúlt években sokan halasztották el az ilyen, lakáscélú beruházásukat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NGM: megmarad az idegenforgalmi adó

A kormány számára a turizmus kiemelten fontos terület, minden támogatást megadnak ahhoz, hogy továbbra is a nemzetgazdasági növekedés egyik húzóágazata legyen. Tovább olvasom