Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

2 milliárdos támogatás cukorrépa termelőknek

A kormány 1,98 milliárd forintot biztosít a cukorrépa-termesztők támogatására a költségvetésből - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.

A cukorrépa termelő gazdák 2.617 forint támogatást kapnak minden tonna előállított termény után - derül ki a közleményből.

A termelők július 1. és 31. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH). A cukorrépa-termelők idei nemzeti kiegészítő támogatásáról szóló rendelet május 30-tól hatályos.

Az VM szerint a támogatás célja, hogy továbbra is legyen Magyarországon cukorrépa-termelés, és ne kelljen bezárni az egyetlen működő cukorgyárat. Az országnak ugyanis szüksége van a kaposvári cukorgyár évi 105.000 tonnás termelésére, még akkor is, ha ez csak a hazai felhasználás harmadára elég.

A közlemény emlékeztet: az EU cukorreformja miatt hatmillió tonnával csökkent a közösségen belül termelt cukor mennyisége. A hazai cukorszükséglet éves szinten 330.000 tonna, melynek több mint kétharmada import.

Az unió szerkezetátalakítási támogatással ösztönözte a tagországokat a termelés megszüntetésére és a lemondásra a kvótákról. A magyar cukorkvóta-visszaadás mértéke több mint 75 százalékos volt (az eredeti mennység 401.824 tonna). Ennek oka többek között az - a közlemény szerint -, hogy az EU Bizottság 2006-ban jelentősen megemelte a cukorgyáraknak termelő gazdák kártalanításának mértékét.

Az Európai Unió, érzékelve a cukorpiaci nehézségeket, támogatással ösztönzi a cukorrépa termelést - de csak az egységes mezőgazdasági támogatást (SPS) alkalmazó régi tagállamoknál. Magyarország területalapú támogatást (SAPS) kap, ezért nem adhat ilyet.

A magyar kormány a szűkös anyagi feltételek ellenére is a nemzeti költségvetéséből finanszírozza a hazai cukorrépa termelőknek megsegítését - tartalmazza a VM közleménye.

Olvasóink írták

  • 2. dorombolok 2011. május 31. 17:06
    „És ettől olcsóbb lesz a cukor?”
  • 1. janika 2011. május 27. 15:44
    „Nocsak hát ehhez mit szól, majd a "gjozsi88"? Van itt pénz csak sokáig melengetik simogatják dédelgetik, de lehet, hogy fialtatják a spekulánsok, mert, azt a legkönnyebb!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

24,5 milliárd veszteség a Malévnál

A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel fogadták… Tovább olvasom