Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

1000 milliárd hiányunk lesz jövőre

15 milliárdos bevétel, 16 milliárdos kiadás - ezt tervezi a minisztérium. A távhő áfája 5 százalékkal csökkenhet.

- A magyar gazdaságpolitika reális céljait rövid- és középtávon is a világgazdasági válság, illetve az ezekből következő károk enyhítését, továbbá lehetőség szerint a kilábalást elősegítő cselekvés szükségessége határozza meg - áll a 2010-es költségvetési törvényjavaslat indoklásában.
Hangsúlyozzák, hogy a makrofolyamatok előrejelzésének bizonytalansága a szokásosnál lényegesen nagyobb, azok a 2009. augusztus elején rendelkezésre álló, a világgazdaságra, ezen belül az EU egészére, és a magyar gazdaságra vonatkozó, megismerhető információk alapján készültek.

A távhő áfája 5 százalékra csökkenhet, ha a jövő évi költségvetés tervezetében meglévő pénzügyi kereteket a szavazás során tartani lehet, és így erre megfelelő tartalék marad - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Minderről akkor nyilatkozott, mielőtt Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének átadta volna a jövő évi költségvetés tervezetét.

A dokumentumból kiderül, hogy jövőre a legfontosabb kiadáscsökkentő lépések között a közösségi közlekedés 40 milliárd, az önkormányzatok támogatása bruttó 120, nettó 85 milliárd, míg a fejezetek támogatása 140 milliárd forint megtakarítással szerepel.

Ezen kívül a lakossági energia támogatására 55 milliárddal szán kevesebbet a Pénzügyminisztérium, mint az idei terv, míg a lakástámogatásra 48 milliárd forinttal, a nyugdíjakra pedig 80 milliárddal fordítanának kevesebbet jövőre.
Így az ideihez képest az összes kiadás csökkentés 448 milliárd forint.
A kormány arra számít, hogy jövő évtől kezdve a fejlett országok várhatóan fokozatosan meginduló fellendülésével párhuzamosan javul a külkereskedelmi teljesítmény. Az év második felétől a vállalati gépberuházásokban, valamint az ipari termelésben is élénkülés következhet be. Ezek a pozitív folyamatok a következő években tartós növekedést generálhatnak. Emellett a kormányzati adóintézkedések hatásaként az exportszektor versenyképessége is növekedhet.
2010-től fokozatosan javulhat a belső kereslet is. A hitelaktivitás erősödése, valamint az adórendszer átalakításának pozitív jövedelmi és keresleti hatásai érezhetően javítani fogják mind a lakossági fogyasztási, mind a beruházási lehetőségeket. Összességében 2010-ben még a GDP 1 százalék körüli csökkenése várható.

2010-től hosszabb távon már magasabb lehet a bérdinamika és bővülhet a foglalkoztatotti létszám a vállalkozásoknál. Emellett már fokozatosan érvényesül a kormányzati intézkedések foglalkoztatás-bővítő hatása is, amely önmagában, előzetes számítások szerint jövőre mintegy 0,5 százalékkal növelheti a foglalkoztatottak számát. Mindez azonban 2010-ben nem tudja teljesen ellensúlyozni az év első felében még jelen lévő, kedvezőtlen bázishatásokat, így jövőre éves szinten 1 százalék feletti létszámcsökkenés valószínű.

A közvetettadó-emelések árindexre gyakorolt hatása átmeneti, így a 2010 elején még magas inflációs ráta a jövő év közepétől gyorsan - év végére 2-3 százalék közé - csökkenhet, a 2010-es éves átlagos infláció 4,1 százalék körül várható.

A konvergencia jelentésnek megfelelően 2010. évre az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 3,8 százaléka lesz. Az előző évhez képesti hiánycsökkentési ütem követelménynek tekinthető ahhoz, hogy - a maastrichti kritériumoknak megfelelően - az államadósság GDP-ben mért arányát és az infláció mértékét egyaránt csökkenteni lehessen.

Az államháztartás egyensúlyának javításával a kormány egyúttal biztosítja, hogy Magyarország teljesítse azokat a követelményeket, amelyek az euró bevezetéséhez szükségesek.

A deficit csökkentését a túlzott hiány megszüntetését követően is folytatni kell, a Stabilitási és Növekedési Egyezménnyel összhangban meghatározott ország-specifikus középtávú cél eléréséig. A legfontosabb cél, hogy a gazdasági teljesítmény és az életkörülmények tartósan és gyorsuló ütemben közelítsenek az Európai Unió átlagához.

A kiadáscsökkentő intézkedéscsomagban 2010-től már egyre nagyobb súlyt képvisel az állami kiadások tartós, strukturális jellegű átalakítása. Ennek keretében erősödik a nyugdíjrendszer fenntarthatósága: 2010-től megváltozik a nyugdíjindexálás szabályozása, és megszűnik a 13. havi nyugdíj, helyette a GDP növekedéséhez kötött feltételes nyugdíjprémiumot vezetnek be.

Célzottabbá és hatékonyabbá válnak a társadalmi juttatások, takarékosabbá válik az állami intézményrendszer - közöttük az önkormányzatok és a MÁV - működtetése.

A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvény legfontosabb célkitűzései az államháztartási hiány, egyúttal az állami újraelosztás mértékének további csökkentése, ezáltal az államadósság GDP-hez viszonyított értékének folyamatos lefaragása.

Ennek megfelelően meghatározták a GDP arányában a 2011. évre a belső tételek elvárt egyenlegét, 2012-re az elsődleges egyenlegcél, továbbá szintén 2012-re az államháztartás központi alrendszere elsődleges kiadásainak korrigált főösszege 2011-hez viszonyított növekedésének maximumát.

2010-től a költségvetés előkészítése során legalább hároméves kötelezettségvállalási korlátokat is tervezni kell. A fejezeti indoklásokat tartalmazó kötetek három évre kitekintően részletesen bemutatják az egyes fejezetek gazdálkodási keretszámait, ezeket azonban csak szeptember 18-án közlik.

Rövidhír

A jövő évi költségvetés tervezete az államháztartásban 15.693,9 milliárd forint bevételi és 16.754,3 milliárd forint kiadási főösszeg mellett 1.060,3 milliárd forint hiányt tartalmaz, pénzforgalmi szemléletben ez a GDP 4, eredményszemléletben pedig 3,8 százaléka.

A Pénzügyminisztérium pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a költségvetés elsődleges többlete 197,4 milliárd forint, a GDP 0,8 százaléka lesz.

Olvasóink írták

  • 13. kivagyokén 2009. szeptember 13. 11:03
    „Ha nem lenne ilyen komoly dolog, könnyesre röhögném magam. Így is van könny, csak nem a röhögéstől. Vállalataink nincsenek amiből profitot lehetne termelni, csak kiadásunk. A következő 10 év FŐ feladata a <moderálva> társadalom integrációja. Munkahely nincs, közbiztonság nincs és még sorolhatnám. Intgrálni. Mármegkezdtük, lógós gyerek szülő irány a dutyiba. Persze most nagy a nekibzdulás, de mindjárt itt a választás. Ezek mennek, mások jönnek. Akit kirúgunk mert alkalmatlan, végkielégítéssel hazamegy, pihen egyet, majd be,besétál a pártközpontba, és az én fizetésem sokszorosáért elkezdi szidni a KORMÁNYT. A végkielégítésről NEM fog lemondani mert az JÁR. Ha valaki elront valamit a munkahelyén, és alkalmatlanság miatt rúgják ki, örül hogy nem NEKI kell fizetni. Ha valakit szabályosan tesznek utcára és JOGOS követelését nem kapja meg, menjen polgári perre, mert demokrácia van.
    Aki most kerül kakasnak a) Szar, Szemét, Mocsok amit az előd csinált. b) az előd el..rta (Gyurcsány után szabadon), erről mi nem is tudtunk, ezt titokba tartották, DE fizessetek MÉG TÖBBET, hogy az elődeink szemetét meg tudjuk oldani, és a többletmunkáért több pémzt tudjunk adni SAJÁT MAGUNKNAK! persze semmi nem fog változni. A dagadtaknak jó, mert mire ők el kezdenek fogyni, a soványak éhenhalnak.

    A cikk ugye a hiányról szól. Na igen az van. Elgondolkodok azon, mikor megkapom a számlákat, és megnézem a rendelekzésre álló összeget beszélek a szolgáltatóval hiányom van. Hááát biztos hogy őket finoman fogalmazva nagyon nem érdekli. Egyszerűen megszűnteti a szolgáltatást. Nem fizetsz, nem szolgáltatok. Ennyi. Pedig ez a kevés hiány nem hiszem, gogy az EONT csődbe vinné, csak ennyivel kevesebbet fizetne a "Robin Hood" alapba, amit többek között az ő NYERESÉGÉBŐL hoztak létre amit ebben a válságos időben össze tudott kaparni. Nekem tehát csökkenteni kell a felesleges kiadást, hogy maradjon arra mire kell. Kicsit elgondolkodokjózan paraszti ésszel. Azt nem tudjuk pontossan mire mennyi megy el. Talán jobb is. Csak néhány dologról. SEGÉLY: sok embernek böki a csőrét (nekem is) annyi mindent kellene rendbe rakni. Sok mindent meg is pályáztatnak jó pénzért és annyi mindenre "nincs pénz" ugyanakkor egy csomó emberek fizetünk semmire. Ja persze jön az ombudsman, hogy ez demokráciában nem megy. Azrtán 4 METRO. már most sokszorosa amit tervenek és még sehol nincs. Margit híd van 15 pénzem, jó pénzzért pályáztatom Egy jelentkező van aki 30 pénzért csinálja nevetséges!! Illetve sajnos nemaz. Közpénz, belefér?! Házat akarok építeni meghatározott összegem van, és nem léphetem túl ilyen egyszerű! És nem érdekel mennyivel emelkedtek az árak meg a többi magyarázat. Ennyi van. Figyelek rá mert az enyém. Persze a másét könnyű szórni, főleg úgy hogy nekem nem lesz kevesebb. Sőt talán több is. Akkor meg miért ne? Szerintem a felsorolt néhány példánál megvan a hiány FELE. És még amiről nem tudunk...”
  • 12. Primax 2009. szeptember 12. 07:49
    „imre1964 #11 !
    Ugye Te sem hiszed el azt, hogy Jobbik valóban a"nép" érdekében nyomul ennyire ?
    Nagy ígérgetések, fogadkozások aztán ugyanazt teszik majd, mint a jelenlegi "elit".
    Amint "pénzközelbe" kerülnek, egészen más lesz majd a helyzet.
    A joggal felháborodott szavazók szépen odavezetik Vonáékat is a húsosfazékhoz...”
  • 11. imre1964 2009. szeptember 12. 05:28
    „Még ellopják amit lehet aztán jön a másik tolvaj banda.
    A Fidesz majd azt mondja hogy üres a kassza mert az elöttüklévök ellopták.
    Ez így megy már 100 éve.
    Szebb jövőt
    Szavazz a Jobbikra én bízom bennük.”
  • 10. gabmaster 2009. szeptember 11. 20:57
    „MIndig ezek a szamok evek ota ugyan az a nota, szarbol nem lehet varat epiteni, az epitoanyagot mar elloptak igy csak a fent nevezett anyag maradt.”
  • 9. fióka 2009. szeptember 11. 20:47
    „bárkit csak a Fideszt meg az MSZP-t ne,ezek oly mértékben bele vannak folyva a korrupciós üzletekbe ,hogy akármelyik kerül hatalomra pár hónapon belül indítják újra a kizsákmányolást.Az a baj ,hogy az ami hiányzik a politikusokból az a hazaszeretet,ebből kifolyólag pénzért még az anyjukat is eladnák.Ha ezt Kossuth,Széchenyi,Batthyányi ha ezt látná ,hogy ezeknek semmit nem jelent az ,hogy hazám ,tuti forognának a sírjukban.”
  • 8. Primax 2009. szeptember 11. 20:01
    „soproni #3 !
    " Túl sok zsebet tömtek még daggattabbra,..." - írod.
    És jövőre - valószínűleg - jön a FIDESZ és holdudvara.
    Ők már hét szűk esztendeje éheznek...”
  • 7. SCC 2009. szeptember 11. 19:50
    „"15 milliárdos bevétel, 16 milliárdos kiadás - ezt tervezi a minisztérium. A távhő áfája 5 százalékkal csökkenhet."

    16 milliárdból 15 milliárd az 1 milliárd csak :)), egy ezres lemaradt hahó!”
  • 6. Gab2000 2009. szeptember 11. 17:50
    „lacim6

    Hogy csak idézzek tévesen tudod nem 5%-kal csökken hanem 5%-s kulcs alá akarják besorolni

    Oszkó: a távhő áfája 5 százalékra csökkenhet, hogy mit is akarnak tulajdonképpen

    A távhő áfája 5 százalékra csökkenhet, ha a jövő évi költségvetés tervezetében meglévő pénzügyi kereteket a szavazás során tartani lehet, és így erre megfelelő tartalék marad - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

    http://hvg.hu/gazdasag/20090911_oszko_tavho_afa_tartalek_tamogatas.aspx”
  • 5. lacim6 2009. szeptember 11. 16:44
    „4. hozzászólás Gab2000 5%-kal csökken nem 5% lesz. :D:D”
  • 4. Gab2000 2009. szeptember 11. 14:35
    „Kérdezem én meg mennyivel vagyok másodrendűbb állampolgár mint aki panelban lakik akinek 5% lesz a fűtésnek az ÁFÁ.ja, mint aki egyedileg fűt gázzal az meg rohadjon meg a 25%-os Áfá-val a gázárban.
    Valaki okos világosítson fel, ha egy távhő cég veszi a gázt 25% Áfával amit ugyebár visszaigényel, és eladja a szolgáltatást 55 Áfá-val amit befizet az állam felé, akkor elméletileg marad neki még plusz 20% a beszerzésen.

    A lakossági gáz árat miért nem lehetett 5%-ra csökkenteni????”
  • 3. soproni 2009. szeptember 11. 14:24
    „Túl sok zsebet tömtek még daggattabbra,így ne csodálkozzunk,hogy a hiány egyre jobban növekszik.”
  • 2. janika 2009. szeptember 11. 13:03
    „De megerőltették magukat!”
  • 1. fióka 2009. szeptember 11. 11:03
    „aha :D szorozzuk meg kettővel.A 4-es metró költségvetése is hogy is indult? És mennyiről beszélnek most?:D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladták az Opelt

A General Motors bejelentette, hogy kész eladni az Opel többségi részesedését a kanadai-osztrák… Tovább olvasom