ez hírverés
Mint mindig elő az eredetit--aki ellopta az ugyis a postaládába repíti
de bírálat alapján rekonstruálni
fél oldal alapján egy egész dolgozat
sőt kettő!
szerdán ismét lesz "alkotmányos blokád"
holnap majális is GyF beszéd is
él az AB-hoz beadott frakcióalapítási kérelem is
Nem tudom mi csípi itt a szemeket legjobban?!
Az enyémet a levéltári törvéy T/6774-es módosítása 10.§-sa
Ott is ott vannak az egyenlőbbek az egyenlők között(Pozsgai és Mikola a Hazafias népfrontból.
Mindegy! Túléljük! Bár én már egyszer túléltem nem hittem , hogy ismétlődhet!
Megtörténik! Ahogy tapasztalom.
Ha a főnököd tiszta lenne előszedné a dolgozata saját példányát és nyilvánosságra hozná.
Az azonos értékrendűek választanak ilyen hazudozó böszmét elnöküknek.
Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának összevetéséből egyértelműen kiderült, a szocialista exkormányfő plagizált.
A két dokumentum között csak annyi a különbség, hogy Gyurcsány dolgozata rövidebb, mindössze 35 oldal, és leginkább csak a szőlészetről szól. Rozs Szabolcs pedig a 60 oldalas munkájában éppen a 35. oldaltól foglalkozik tételesen a borászattal.
A bírálatot megfogalmazó adjunktus azt is kifogásolta, hogy az 1984-es gyurcsányi dolgozat csak 1978-ig tartalmazza a különféle termelési korszakok adatait. Nem csoda, miután Rozs Szabolcs 1980-ban diplomázott, és az ő munkájában épp 1978-ig szerepelnek konkrét adatok. Gyurcsány bírálata pontos oldalszám-hivatkozásokat is tartalmaz, amely szerint ,,a 11. és 12. oldalon ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról." Érdekes, hogy Rozs Szabolcs dolgozatának a 11. és 12. oldalán is pontosan erről van szó, ... mno.hu/belfold/bebukta-gyurcsany-ferenc-plagizalt-video-1072270
No! Ne Má!
A bírálat meg berepült az ablakon. Ugyanis azt a hallgató utólag kapta és a dolgozatban nem volt benne.Többnyire csak elolvashattad, de el nem hozhattad.Az erősen irattári melléklet volt a vizsga anyakönyvekhez, ha eltették egyáltalán.
Gondolod, hogy ez az ügy nem lejáratás az "alkotmányos blokád" című politikai rendezvény okán
nem lejáratás az alkotmány bírósági beadvány okán a frakcióalapítás lólábas engedélyhiánya miatt
nem a jól ismert fidesz stilus alkalmazása:
ne a témát érintsd, hanem az azt képviselő embert.
Pedig a fentiek esetébe a támadott nem is GyF, hanem a dk--melynek eddig 5ooo tagja van és csak gyarapodik, ha ennyire nyilvánvaló, hogy bárkivel bármi bármikor elkövethető
főleg a levéltári torvény óta:(parlament indítvány T/6774 10.§
Ha a főnököd tiszta lenne előszedné a dolgozata saját példányát és nyilvánosságra hozná.
Az azonos értékrendűek választanak ilyen hazudozó böszmét elnöküknek.
Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának összevetéséből egyértelműen kiderült, a szocialista exkormányfő plagizált.
A két dokumentum között csak annyi a különbség, hogy Gyurcsány dolgozata rövidebb, mindössze 35 oldal, és leginkább csak a szőlészetről szól. Rozs Szabolcs pedig a 60 oldalas munkájában éppen a 35. oldaltól foglalkozik tételesen a borászattal.
A bírálatot megfogalmazó adjunktus azt is kifogásolta, hogy az 1984-es gyurcsányi dolgozat csak 1978-ig tartalmazza a különféle termelési korszakok adatait. Nem csoda, miután Rozs Szabolcs 1980-ban diplomázott, és az ő munkájában épp 1978-ig szerepelnek konkrét adatok. Gyurcsány bírálata pontos oldalszám-hivatkozásokat is tartalmaz, amely szerint ,,a 11. és 12. oldalon ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról." Érdekes, hogy Rozs Szabolcs dolgozatának a 11. és 12. oldalán is pontosan erről van szó, ... mno.hu/belfold/bebukta-gyurcsany-ferenc-plagizalt-video-1072270
Semmi baj!
két dolgozata volt--és egyik sem disszertáció(disszertáció: tudományos fokaozat elérése céljából készített TUDOMÁNYOS értekezés).GyF soha nem készült tudományos pályára
Mondjuk csak mondjuk---egy 3-5%-os párt elnökéről---addig se gondolkodnak arról:
közgép milliárdjai állami megrendelésből--földbirtok rendszer ---kétszer akkora ház, mit a tulajdoi lapon---UD Zrt--ügye---sárgacsekk adó---telefonadó stb.
Nem volt olyan nagy kulombseg az ertekeleseben, mely egyeni megiteles, szigor fuggvenye is lehet . De a masolas - plagiarizalas - lenyegtelen ?
Orban haza ? Meg mi nem ? Gy.F. talan karavanban vagy satorban lakik szuperkapitalista jovevenyei ellenere ? Avagy a koztudott rejtohalozhato ?
most ki van pácban?
az egyetem oktató kara
vagy a volt hallgató
ha a dolgozat ugyanaz, akkor egyik oktató jelest a másik jót adott?
Akkor melyiket preferálták
és
melyiket minősítették le?
vagy a címen kívül közük sincs egymáshoz?
Vagy ????
(földbirtokrendszer alakul--a közgép kapja a milliárdos megrendeléseket--Orbán kétszer akkora háza?---az UD Zrt felmentése--sárgacsekk adó---telefonadó--benzinár? vagy mi elől veszi el a figyelmet a GyF-ről szóló bombahír??)
"Amortizáció 9.0
Gyurcsány Ferenc, 2012. április 28., 9:22 ·
Vagy hét évvel ezelőtt a jobboldal egyik lapjában hosszú elemző összeállítás jelent meg arról, hogy előző feleségem édesanyját, aki valóban brutális gyilkosság áldozata lett, én ölhettem meg. Írták ezt akkor, amikor a tetteseket már évekkel korábban elfogták, és jogerős ítélet után börtönben ültek.
Pár évvel később egy másik jobboldali lapban arról cikkeztek, hogy egy budai házba járok rendszeres légyottokra, állandó szeretőt tartok, sőt, az Őrezred „takarít” előttem és utánam. Hogy a sztori hitelesebb legyen, pontos címet is írtak, a bérházról fényképet közöltek és az egyik névtelen szomszéd(?) megerősítette a lap állításait.
Egyik fiam állítólagos bolti lopásait taglaló, hetekig tartó cikkekről már nem is írok.
Orbán mindig támad, amikor bajban van. Az utóbbi hetekben kiderült Simicska Lajosról, Orbán kollégiumi szobatársáról, hogy ő a milliárdokat nyerő Közgép tulajdonosa. Kiderült, hogy a koncepciós per ellenére megbukott az UD Zrt. A megvádoltakból vádlók lehetnek. Kiderült, hogy Orbán háza kétszer akkora, mint amekkorát bevallott. Kiderült, hogy Orbán cimborái nyerik el az állami földeket, dúl a mutyi és a panama. Kiderült, hogy az adócsökkentéssel kampányoló Orbán brutális adóemelésre készül. Hát, ezért próbálkoznak velem ismét.
Hát így mennek ezek dolgok abban az országban, amelyben az egykori ellenzéki politikus, a jelenlegi miniszterelnök-helyettes azzal büszkélkedik, hogy az ő dolga volt engem amortizálni.
Most egykori szakdolgozataim körül folyik a hajcihő. Kezdődött azzal, hogy két diplomámhoz csak egy szakdolgozatot írtam. Amikor ez a vád megdőlt, akkor jött a követelés, hogy mutassam meg azokat. Az egyetem, amelynek feladata lehet a felelős őrzés, az egyiket leselejtezte, a másikat elvesztette. Én nem találtam egyiket sem, de tegyük hozzá, nekem végképp nem kötelességem megőrizni dolgozataimat.
A Hír Tv munkatársai a Tanárképzőn írt dolgozatom nyomába eredtek. Tették a dolgukat, ezzel semmi baj nincs. Nem „médiaterroristák”, egyszerűen újságírók. Annyit sikerült kideríteniük, hogy azonos témáról és azonos címmel írtam dolgozatot, mint négy évvel korábban egykori sógorom, első feleségem bátyja, Szabolcs. Hatalmas sztori!
Húsz évesen, vagy harminc évvel ezelőtt nem készültem tudományos pályára, sok miden fontosabb volt nekem, mint szakdolgozatom, egyszerűen túl akartam lenni a főiskolán. Hogy miért a környék szőlészetéből és borászatáról írtam dolgozatomat? Mert akkori feleségem szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot találtam a környék szőlészetéről és borászatáról. Hogy köztük volt-e Szabolcs dolgozatának kézirata, vagy annak vázlata, fogalmam sincs. Ha igen, biztosan olvastam. Ha olvastam, bizonyára felhasználtam. Ha használtam, szeretném hinni, hogy tisztességesen megjelöltem a forrást. A szakdolgozat nem tudományos értekezés, nem doktori disszertáció, célja nem egyéb, mint hogy bemutassa: a végzős hallgató tájékozott egy szakmai területen. Naná, hogy forrásmunkákból dolgozik, természetesen támaszkodik mások munkájára.
Ennyi a történet.
A sejtetések, a gyanúsítgatások világát megszoktam. Amortizálásom szándéka napirenden volt, van, és ahogy látom még maradni is fog egy darabig. A jobboldalnak, Orbánnak évek óta útjában állok. Ha neki rosszul megy a szekér, akkor mindig támad. Most megint kátyúban vergődnek…"
öcsi561:"Késik a vádemelés a Sukoró-ügyben, írja a Népszabadság. A folyamatot minden bizonnyal a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc akasztotta meg. A büntetőeljárási törvény értelmében a gyanúsítottnak joga van megismernie a nyomozás során keletkezett iratokat, Gyurcsány pedig a lap értesülései szerint az ügyészek nem kis meglepetésére nyomtatásban kérte az iratanyagot.
Ami összesen negyvenezer oldal. Az ügyészség harmadik hete másolja neki az anyagot.
Valahol értjük Gyurcsányt. A francnak lenne kedve negyvenezer oldalt monitoron olvasgatni, ha pedig maga akarná kinyomtatni, az még az országgyűlés legvagyonosabb képviselőjét is anyagi romlásba dönthetné.
A legnépszerűbb nyomtató és fénymásoló cégnél, a Copy Generalnál egy fekete-fehér oldal fénymásolása a kedvezményes időszakban is 14 forint, nyomtatásra pedig csak a színes nyomtatás 149 forintos oldalankénti ára van feltüntetve oldalukon. Tehát 560 ezer forinttól 5,96 millió forintig terjedhetne a nyomtatás ára.
De még a Copyguru kedvezményes, 2500 oldal felett 9 forintos tarifájával számolva is 360 ezer forintjába kerülne. Ennyi pénzből Zsiga Marcell szerint hét és fél hónapig lehetne megélni".
ha már koncepciós , akkor legyen abból legalább minőségi!