A Montauk Projekt A II. Világháború utolsó éveiben az Egyesült Államok katonai erői, főként Tesla korábbi társa, Neumann János, segítségével figyelmüket a radarok számára láthatatlanságot biztosító technika kifejlesztésére koncentrálták. Tesla 1942. márciusában elfordult a kutatásoktól, miután nem hitt az egész elképzelés sikeres kivitelezhetőségében, azonban felhívta a figyelmet Neumannra, aki át is vette a munkálatok irányítását. A kutatási eredmény a Philadelphia Kísérlet néven vonult be a köztudatba, a végrehajtási helyszín nevének köszönhetően. A Haditengerészet Philadelphiai Főhadiszállásán az SS Eldrige nevű hajót nagyfrekvencián üzemelő transzformátorokkal szerelték fel, majd ezeket feltöltötték, álcázó erőtér létrehozása céljából. 1943. augusztus 12-én az Eldridge eltűnt, majd négy órával később ismét felbukkant, azonban súlyos problémák mutatkoztak vele. Mind a hajó, mind a személyzet molekuláris szerkezete nyilvánvalóan szétesett majd újrarendeződött, minek köszönhetően a személyzet egyes tagjai a hajó fémburkolatában bukkantak fel, míg mások egyszerűen eltűntek. A kihalt bázis egy része.
„A napjainkban megfigyelhető időjárási változások azonban azt bizonyítják, hogy igen komoly problémák vannak. Ha pedig a már létező instabilitásokat a HAARP segítségével tovább fokozzuk, visszafordíthatatlan dolgokat fogunk kiváltani. ” figyelmeztet Paul Schaefer a HAARP kapcsán.
Az Angyalok nem Játszanak HAARP-on – Tesla tofábbfejlesztett technológiája – című könyv arra figyelmeztet minket, hogy az Egyesült Államok kormányának arroganciája példátlan mértékben fenyegeti a világot. Amerikai katonai körök az ionoszférát manipulálják, Földünk azon részét, mely mindannyiunké és mindannyiunkat egyformán véd. A légköri atomrobbantások ugyanezt a célt szolgálták. Kína és Franciaország jelentős összegeket költ földalatti kísérleti atomrobbantásokra. Nemrég látott napvilágpot az adat, hogy az Egyesült államok kormánya 3.000 milliárd dollárt költött atomfegyverkezési programjaira 1940 óta. Milyen jelentőségű áttörés szükséges az élet kutatásához, hogy ilyen hihetetlen mennyiségű kiadással versenyezhessen, amit egyértelműen a halálra fordítottak?…
Begich, Manning és mások úgy vallják, hogy a demokráciáknak sokkal inkább a nyitottságra kellene alapozódniuk, mint mindazokra a titkolódzásokra, melyek a katonai tevékenységeket övezik. A mind erősebb és erősebb gyilkológépezetekre költött elképesztő mennyiségű összegeket sokkal inkább lehetne gyógyításra és az egész emberiség jólétére fordítani."
A SpaceX Falcon-9 (Dragon) nevű űrhajója a kilövőállásban. A NASA Orion űrhajójánál akár sokkal többre is képes lehet, amellett, hogy töredékébe kerül.
Nemrég az ESA Smart 1 nevű holdszondája becsapódott a Hold felszínébe, nagy porfelhőt keltve ezzel a légkörben… Légkör?
Az eseményt több forrás is filmre vette, és valóban tisztán látszik a porfelleg, a NASA és az ESA is „pamacs”-nak nevezi, annak ellenére, amit a légkör sűrűségéről mondtak nekünk. (Megjegyzés: a NASA soha nem jelentette ki, hogy nincs légkör.)