Kisalföld logö

2018. 09. 18. kedd - Diána 16°C | 26°C Még több cikk.

Magyar Kyokushin Karate Szövetség bemutatója Dunaszegen

Ismerjék meg a Magyar Kyokushin Karate Szövetséget cikkünkből! Az egyesület a III. Szigetközi Mulatós Fesztiválon bemutatót tart majd.

A Magyar Kyokushin Karate Szövetség honlapján a következőket olvashatjuk az egyesületről:

Ez a szövetség 1999-ben jött létre azzal a céllal, hogy az 1995 után - Sósai Oyama halálát követően - a világban és Magyarországon is kialakult hatalmi harcok következtében kialakult viszonyokat végre letisztázva, új, de szilárd és békés alapokat teremtsen a Kyokushin fejlődéséhez olyan szervezeti struktúrában, amilyet Sósai Oyama megálmodott és meg is valósított.

Az egyesület dunaszegi képviselői
Az egyesület dunaszegi képviselői

Ennek biztos és erős hátteret ad az a nemzetközi szervezet, amelyet Kaicho Jon Bluming 10. dan alapított 1980-ban (Megjegyzés: Sósai első fehér tanítványa 1959-től, s a legmagasabb fokozatú Kyokushin karateka Sósai után), illetve az általa kijelölt utód, Kancho Gerard Gordeau 9. dan vezette Nemzetközi Budókai Szervezet (IBK) garantál.

Szövetségünk nyitott oly módon, hogy bárki érdeklődését, közeledését, netán csatlakozását szívesen fogadjuk, de úgy is, hogy olyan Kyokushin szervezetekkel is örömmel felvesszük és tartjuk a kapcsolatot, melyek hasonlóan gondolkodnak a közeledés és a Kyokushin kérdéseiről.

Továbbra is valljuk, hogy a Kyokushin Karate egy közös nyelv és egy közös család, szervezetektől és országhatároktól függetlenül és ezt a korábban már megszerzett vívmányt erősíteni közös felelősségünk. Sósai Oyama is ezt akarná, ha élne, s mi mindannyian sokkal tartozunk neki.
Szövetségünk elnöke Adámy István 8. dan Hanshi, egyben az IBK technikai igazgatója. Egyúttal ő az a mester, akinek a hazai Kyokushin Karate megalapítását és felvirágoztatását köszönhetjük. Alelnökünk: Dai Shihan Somogyi Zsolt 7. dan. Az elnökség harmadik tagja: Shihan Kiss Attila 5. dan.

Küldetésünk:

Szövetségünk küldetése az, hogy teljes elhivatottsággal és szakértelemmel segítse elő az emberek személyes fejlődését, életük teljessé válását a karate gyakorlásán keresztül. Oktatói munkánk gyors és hatékony, hatása hosszú távú. A jövő a jelenben végbemenő szellemi fejlődésen múlik, mi erre fókuszálunk.

A szövetség fontos alappillére az elhivatottság
A szövetség fontos alappillére az elhivatottság

A Kyokushin Karate különleges filozófiáját és stratégiáját használjuk fel az egyén személyes sikereiért, boldogságért, szabadságért, álmai megvalósulásáért. Minőségi metodikával és eszközökkel kéz a kézben halad Mester és Tanítványa, hogy közös akarattal, a közös célért, a belső erőforrások maximális aktiválásáért és azok külső kiterjesztéséért dolgozzanak. Óriási a felelősségünk a következő generációk egészséges életmódra nevelésében. Ma minden második felnőtt és minden negyedik gyerek túlsúlyos hazánkban, aminek következményei a korai megbetegedések és halálozások. Mi egészséges emberekből álló jövőt szeretnénk építeni komoly életmód változtatás által. Ebben a stresszmentes életmód, a megfelelő egészséges táplálkozás, a harmonikus életvitel, a boldogság keresése, a kiegyensúlyozott testmozgás, edzés, a lélek edzése, a megfelelő pihenés és kikapcsolódás kultúra egyaránt képzésre kerül oktatóink által.

Még többet megtudhatnak a Magyar Kyokushin Karate Szövetségről weboldalukon. A karate-bemutatót 2010. július 9-én 16 órától láthatják a III. Szigetközi Mulatós Fesztiválon. A rendezvény hivatalos honlapján további információkat olvashatnak. A részletes programot itt találják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Extrém Motorsport Fesztivál – VIDEÓVAL!

Kíváncsi, mit várhat az Extrém Motorsport Fesztiváltól? Nézzen meg egy videót a 2009-es… Tovább olvasom