Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Gesztiváli év után idén is mozgalmas nyár

Nyilvánvaló, hogy a tavalyi év volt az igazi fesztiválos év a Gesztivállal, a Sziget egyik szenzációjával. Bár ha saccolni kellene azt gondolnám, idén sem lesz kevésbé mozgalmas a nyara Geszti Péternek.
- Idén is sok fesztiválon lépünk fel a zenekarommal, a Gringó Sztárral. Megyünk Győrszentivánra, Veszprémbe, Gyulára és Békéscsabára, és még egy csomó helyre.

- Nincs túl sok fesztivál Magyarországon?
- Nincs. Ez egy kulturális szolgáltató piac. És ahogy az mindenütt megtörténik, a piac majd szépen megszűri és szabályozza azt, mire van szükség. Az biztos, hogy az elmúlt négy-öt évben csúcsra járatódott ezeknek a rendezvényeknek a száma, sok van belőlük. Furcsa módon ma elmondható, hogy Magyarország a Fesztiválok országa. Talán tavaly olvastam, hogy ezeregyszáz fesztivált számoltak össze egy évben. Minden napra három jut. Fesztivál ország lettünk.

- Mi lehet a fesztiválosodás oka?
- Egyrészt talán annak tudható be, most értünk el oda, az elmúlt öt hat évben, hogy a rendszerváltozás után saját különlegességeinket, specialitásainkat megpróbáljuk reprezentálni. A medvahagymától a szilvalekvárig már mindennek van fesztiválja. Részben jó üzlet lehet a szervezőknek, akik az üzleti szférában dolgoznak. Másrészt az egyébként sok helyen anyagi gondokkal küszködő önkormányzatok még mindig finanszíroznak fesztiválokat. A politikának kell a sok cirkusz, ha már a kenyér kevesbedik.

- Magánemberként fesztiválózó típus?
- Budapesten a Bor Fesztiválon, vagy Etyeken jelenek meg néha az ottani Pince Napokon. Nyilván, ha a Balatonon vagyok, akkor elmegyek a Soundra, a Voltra is jártam, de jellemzően a Szigetre megyek ki mindig. Alapjában nem vagyok igazi fesztiválozó. Éjfél felé leeresztem a rolót és hazamegyek. Nem maradok tovább, főleg sátorban nem, mert ahhoz már egy kicsit kényelmesebb típus vagyok.

- De ha fellépni hívják, kötelező ott lennie. Ilyenkor a koncert után előfordul, kicsit még marad?
- Igen.

- Nem zavarja, hogy azok között sétál, akiknek az előbb énekelt?
- Alkat kérdése. Én szeretek az emberek között lenni. Soha nem járok testőrökkel, nem szeretem az ilyen műbalhékat. Tavaly a Gesztiválon felléptünk a mínusz egyedik napon, majd másnap a Balkán Fanatikkal is színpadra álltam. Közben sétáltam a Szigeten. Sokan elkaptak a nézők soraiból, gratuláltak, megszólítottak. Jól esett első kézből kapni információkat a zenénkről, a szövegeimről. Ehhez pedig el kell menni az emberek közé. Ezért néha feleségemmel, barátaimmal császkálunk a tömegben.



- De éjfélkor roló?
- Akkortájt igen.

- No, majd ha a lányai megnőnek, értük megint el kell majd menni a fesztiválra.
- Hát igen. Van olyan zenész társam, aki minden hétvégét rettegve tölti a mobiltelefonja társaságában. gyakorlatilag húszpercenként hívja fel két nagy lányát, merre járnak. Majd éjjel háromkor indul a papa taxi.

- A Gringó Sztár mintha nehezebben találna utat a közönséghez, mint korábbi együttesei.
- Most már részese a hazai koncertprogram-rendszernek. Azt érzem, lassan de biztosan önmagáért szeretik. Azok a klisék, melyek ott vannak az emberek fejében a Jazz meg Az-ról és a Rapülőkről, eltűnnek. Ehhez azonban az kell, tudják, kik vagyunk, miről szólunk. Kicsit úgy érzem, a világ változásával az emberek egyszerűbb dolgokat akarnak hallani és látni. És ebből a szempontból a Gringónak nincs könnyű dolga, mert az én szövegeim elsőre nem mindig mennek át ahhoz képest hogy kifejezetten kommersz zenére írom a dalaimat.

- Az utolsó és Geszti Péter interjúban kihagyhatatlan kérdés: Mivel foglalkozik most? Félévente mindig megkérdezzük és általában új dolgokról mesél, vagy titokzatosan mond valami tovább gondolhatót.
- Most egyrészt egy különleges, érdekes színpadi darab összeácsolásán dolgozom. Olyan műfajban, amit én még nem csináltam és itthon sem igazán volt ilyen. Van egy nagy, szórakoztató musical ötletem is.

- Nos ez volt a válasz titokzatos része...
- Lesz konkrét is. Dalokat írok a Gringónak. Éppen tegnapelőtt fejeztem be egy rap számot. Arról szól, mennyire elegem van abból, hogy a bunkóság, az indulatosság, az ostobaság lett a mércéje mindnek. Mert trendinek tűnik ma, ha valaki izomra gyúr és mindent erőből akar megoldani. Pedig semmi kultúra nincs mögötte. És hát az új kommunikációs cégemnek a beindításán is dolgozom a Nemzeti Vágta és az ARC kiállítás előkészítése mellett. Az X-Faktorról nem is beszélve...

- Nem unatkozik.
- Miért tenném? Unalomból csak panasz fakad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Revizorok, pénzügyőrök a Szigeten: kiemelten ellenőrzik a kártyás fizetést

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is végez ellenőrzéseket a Hajógyári-szigeten a Nemzeti Adó- és… Tovább olvasom