Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

D Ramirez

Sok idő eltelt azóta, hogy ezüst katonánk először berobbant a színpadra. A kalandor Ramirez megbízható laptopjával a világon átkelve első osztályú mesterlövészként osztotta borotvaéles produkcióit a gyanútlan tánctereken. Legyen az ördögi álcák mögé rejtőző The Lisa Marie Experience, Cordial, Finger Fest és Rambo, vagy a D Ramirezként megismert ember, Dean Marriot többet ért el, mint egy egész sereg kisebb DJ.

Öt top 20-as helyezést ért el, minden kontinensen játszott és egymaga alkotta meg a THAT elektrohouse hangzást. Elnyerte a legjobb remix és legjobb producer a DJ Magazine 2007-es díjátadóján és 2006-ban az iDJ az év DJ-jévé választotta. A Bodyrox „Yeah Yeah" remixe Ivor Novello jelölést hozott számára, míg a múltbéli művei, mint a „Columbian Soul", „Time Fades Away", „Pleasure Me" és „La Discotek" mind előkelő Coolcuts és Buzz helyezéseket hoztak számára, amelyben a játszma legnagyobb DJ-ivel szállt síkra. A pokolba, hisz a hősünk még a Top Of Pops-on is játszott.

Vissza a jövőbe, és újabb fejezethez érünk a sikertörténetében. Belefáradva az elhasznált elektrohouse hangzásba, Dean új vizekre evezett. „Nem vagyok kibékülve a hétköznapisággal" jelenti ki. „Amint az emberek elkezdenek bizonyos dolgokat elvárni tőlem, visszavonulok." Igazi underground katonaként a fejhajtástól és a hőségtől lépett vissza.

Önmagát jobban megismerve és új stúdióba vonulva új hangzással állt elő. A kemény nyelvezetű DJ szettjei zajai által inspirálva a katonánk szuperképessége megújult a deep house és techno izgalmas hangzásával. A hangokkal, ahol a dallam és a lélek a gépek szívének mélyén találhatók. Ha figyelembe vesszük az aprólékos DJ mixeit, amelyekben a betétek, trükkök és FX-ek kivételes alapossággal, bonyolult hálóba vannak szőve, vagy a stúdiós módszereit, ahol napokig bíbelődik a hangzással, láthatjuk, hogy mindez az egyszerű, logikus fejlődésének esete.

D. RAMIREZ @ ELECTRIC DAISY CARNIVAL 2008 LOS ANGELES


Dean legutóbbi fejlődésébe belekóstolhatunk az izgalmas, új „Headliners" mix albuma által, amelyet az Azuli számára készített. A dupla mix CD, amely ravasz és merész hanghatásokkal kérkedik, mutatja stílusérzékét. Főhajtásként a keményen dolgozott, rezidens DJ-ként töltött évei tiszteletére, ahol egész éjjel, este 9-től hajnal 5-ig játszott, büszkén halad az ínycsiklandózóan mély house-tól a morgó, rohanó techno-ig, bizonyítva ezzel, hogy a tehetsége DJ-ként épp olyan kemény, mint a stúdióban. Ez egy 360 fokos utazás a sötét és veszélyes világa körül. Egy világ, ahol a nyugodt és a békés csúnya üggyé válhat egyetlen kapcsoló felpattintásával.

Ebben a borongós techno világban vannak elrejtve Dean saját, új produkciói, mint a „Sheild", „Reminder Of Jasper", „Physiological Rythm" és „The Road Of Excess". Hanyag árkoktól hemzseg, miközben kevert ütemek dübörögnek; egyértelmű hajlás a techno felé, de még mindig ott van az a nagyon is lényeges D Ramirez trend, ahol a hangok a tökéletességig lettek csavarva, egyedülálló bájjal rezonálva, amelyet gyakran próbáltak utánozni, de soha nem tudtak felülmúlni.

Official Video - Mark Knight & D.Ramirez V Underworld - Downpipe


Ezüst lovagunk számára új fejezet közeleg. Ismervén a sikert, amelyet minden más színpadon elért, csak elképzelni tudjuk, hogy mi vár rá a közeljövőben. Egy dolog azonban biztos, ő mindig elkötelezett underground katona fog maradni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Layo & Buschwaka

Matthew "Bushwacka!" története az acid korszakba nyúlik vissza, amikor még nem volt bokorugró… Tovább olvasom