Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Ez milyen! - Buli, Mozi, Koncert, Tech > Eurovíziós Dalfesztivál: a magyar döntő résztvevői az esélyekről

Eurovíziós Dalfesztivál: a magyar döntő résztvevői az esélyekről

Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati magyar döntő je előtt az MTI megszólaltatott néhány esélyes előadót.

MTI - 2012.02.09. 09:17
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Van, aki a popzene megbecsülésének visszaállítását, más karrierje fontos állomását, illetve az európai országok összefogásának lehetőségét látja az Eurovíziós Dalfesztiválban - a szombati magyar döntő előtt, amelyet az m1 és a Duna World élőben ad, az MTI megszólaltatott néhány esélyes előadót.

A magyar elektronikus zenei színtér egyik legtehetségesebb képviselője, a Compact Disco az első elődöntő megnyerésével került a fináléba. A 2008-ban alakult, eddig két stúdióalbumot készített és tavaly Fonogram-díjat nyert zenekar sokakat meglepett a Sound of Our Hearts című szám modern hangzásával.

"Mi az eurovíziós versenybe is azért neveztünk be, amiért négy évvel ezelőtt megalakultunk: visszaadni a Magyarországon az elmúlt években lejáratott igényes popzene megbecsülését. A Feel the Rain című dallal ez nekünk kicsit már sikerült, hiszen a szám tavaly az egymástól ízlésben messze álló MR2-Petőfi Rádión és a Viva Televízióban is vezette a lejátszási listákat" - mondta Lotfi Behnam, a Compact Disco vezetője az MTI-nek.

Kiemelte, hogy a január 28-i elődöntő után az internetre kikerült videónak köszönhetően nemcsak itthonról, hanem külföldről, például Spanyolországból és Görögországból is rengeteg kedvező visszajelzést kaptak. Hozzátette: ha megnyerik a magyar döntőt, májusban Bakuban sem lesz más a céljuk, mint a zenéjüket mindenféle jelentősebb körítés nélkül megmutatni, és felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon is születnek igényes popprodukciók.

Fábián Juli és Zoohacker (azaz Palásti Kovács Zoltán szintetizátoros, zeneszerző) a Like A Child című dallal szintén egyik esélyese a szombati döntőnek. Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva, aki a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció (Erik Sumo Band, Barabás Lőrinc Eklektric) részese volt már és a Zeneakadémia dzsessz tanszakán végzett.

"Tavalyi bemutatkozó anyagunk, a négyszámos Girly sikeres lett a rádiók körében, és már dolgozunk a tavaszra megjelentetni tervezett első stúdióalbumon. A munka közben jött az eurovíziós nevezés lehetősége, és bár tudtuk, hogy az elektro-akusztikus Like A Child el fog ütni a többi daltól, talán az országimázsnak is jót tenne, ha a szeretetről és a játékosságról szóló szám esélyt kaphatna a dalfesztiválon" - jegyezte meg Fábián Juli.
Úgy vélte, a zenekarnak hihetetlen bemutatkozási lehetőség lenne a részvétel, hatalmas közönség előtt. Mint mondta, a Like A Child sokszínű, de zeneileg mégis egységes dal.

Caramel. Fotó: MTI
Caramel. Fotó: MTI

"Nagyon erősnek érzem a nyolcas döntő mezőnyét, és remek, hogy én is ott vagyok a fináléban, de soha nem szoktam előzetesen latolgatni saját esélyeimet" - mondta Caramel, aki saját szerzeményével, a Vízió című dallal jutott be A Dal című magyar válogatóverseny döntőjébe.

A Fonogram-díjas énekes hét évvel ezelőtt egy televíziós tehetségkutató verseny győzteseként lett ismert, azóta öt stúdióalbumot készített. A tavaly év végén megjelent legutóbbi anyaga címe Vízió, ennek címadó dalát énekli Caramel az eurovíziós versenyben.


"Úgy gondolom, a verseny nem rólam vagy a karrieremről szól, és nem is a dalomról. Szerintem 2012 minden idők talán legfontosabb Eurovíziós Dalfesztiválja lehet abból a szempontból, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben segíthet egyfajta párbeszéd elindításában az európai országok, emberek, kultúrák között. A zene egy mindenki számára érthető közös nyelv, kiváló eszköz ehhez" - fejtette ki Caramel.

Az énekes szerint az, hogy dala címe, a Vízió egybecseng a verseny elnevezésével, nem befolyásolja az esélyeit, sem a magyar döntőben, sem esetleges kijutása esetén a májusi bakui versenyen. "Szerencsés cím, de amikor a dalt írtam, még szó sem volt az Eurovíziós Dalfesztiválról, egy látomásom volt, ez ihletett meg. Egyébként azt tervezem, hogy ha én képviselhetem Magyarországot, angolul fogom előadni a dalt, de a cím nem Vision lesz, hanem valami más, amit egyelőre nem árulok el" - mondta Caramel.

Király Linda testvéreivel, Bennel és Viktorral közösen előadott dallal, az Untried című szerzeménnyel jutott be a verseny magyar döntőjébe. Az Egyesült Államokban felnőtt énekesnő eddig egy stúdióalbumot készített, még 2003-ban, voltak színházi szerepei, és számos ismert amerikai zenésszel, producerrel dolgozott már együtt.

"Egy célunk van az öcséimmel, hogy a lehető legjobb produkciót nyújtsuk, nem versenyként fogjuk fel az egészet. Nagyon sok jó előadó és szám van a döntőben, de mi hiszünk a dalban, erősnek tartjuk, az pedig kuriózum, hogy három testvér, ebből egy ikerpár ad elő közösen egy számot" - mondta Király Linda az MTI-nek.

A Király-testvérek. Fotó: MTI
A Király-testvérek. Fotó: MTI

Az Untried című dal eredetileg az S.O.S. Love című, tavaly ősszel bemutatott filmhez készült (rendező: Sas Tamás), a számot Király Linda közösen jegyzi egy Grammy-díjas amerikai rapperrel, Pras Michellel, aki a Fugees alapító tagja volt, valamint a New York-i dalszerző-producerrel, Roy Hamiltonnal (RH3); az eredeti változatot még Linda, Pras és RH3 együtt adta elő.

"A film premierjére eljött Budapestre Pras, látott minket fellépni az öccseimmel, és nagyon tetszett neki a dolog. Ezután jött az ötlet, hogy dolgozzuk át az eurovíziós versenyre. Minden előadó karrierjén nagyot lendít, ha sikerül megmutatnia magát az Eurovíziós Dalfesztiválon, amely egy hatalmas lehetőség, több százmillió ember nézi a tévében. Nekem is az, pedig a Canít Let Go című dalom már világszerte ismert volt" - idézte fel Király Linda.

Az említetteken kívül még a szombati döntőbe került Gyurcsik Tibor előadásában a Back In Place című dal (szerző: Szabó Zé és Johnny K. Palmer), Heincz Gábortól a Learning To Let Go (Naughty Monkey), Tóth Gabitól a Nem kell végszó (Szabó Zé, Molnár Tamás), valamint Veres Mónika "Nika" előadásában a This Love (Molnár Imre, Chris Landon, Taryn Murphy).
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 9. zoltee 2012.02.10. 00:37

Learning to let go - Világsláger is lehet. Veres Mónika - világszínvonalú előadó, profi és megnyerő énekes.

A többi döntősnek köszönjük a részvételt!

Moderálásra küldöm 8. mir 2012.02.09. 20:50

Elég gáz. Tök mindegy melyik nyer már az első körben kihullanak azerbajdzsánban baromi gyengék. Gyenge a színvonal is. Fülöpkénél azé bejátszik az ipad :)

Moderálásra küldöm 7. nága 2012.02.09. 20:13

Most tényleg van egy pár jó dal. Sajnos azonban teljesen mindegy, hogy belföldön ki nyer, a nemzetközi megmérettetésben megint a sor végén fogunk végezni, mert senki sem szimpatizál velünk.

Moderálásra küldöm 6. öröksoproni 2012.02.09. 19:24

milfordka
Nem baj, apu nyomja őket rendületlenül.

Moderálásra küldöm 5. Túrabakancs 2012.02.09. 17:03

A Compack Disco meg Heintz Gábor a legjobb, esetleg Fábián Juli.
A mostani műsor már bakimentes volt, és nézhető.

Moderálásra küldöm 4. drKotász 2012.02.09. 14:30

3. sorok_közt
Korábban volt?

Moderálásra küldöm 3. sorok_közt 2012.02.09. 14:09

A fesztivál évek óta szimpátia és pénz alapon működik. Ez alapján, és politikai vezéreink év végi - év eleji ténykedése alapján semmi esélye a magyar indulóknak.

Moderálásra küldöm 2. pappe 2012.02.09. 12:42

"magyar döntő je " Ó, jeee!! :)

Moderálásra küldöm 1. milfordka 2012.02.09. 11:44

Király Linda még a himnuszunkat sem tudta elénekelni,pár éve most meg képviselni akarja hazánkat az Euroviziós Dalfesztiválon kész röhej!Jobb lenne ha csendben maradna+



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...