Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Ez milyen! - Buli, Mozi, Koncert, Tech > Al Di Meola a székesfehérvári FEZEN-en

Al Di Meola a székesfehérvári FEZEN-en

Al Di Meola, a Machine Head, a Sepultura és a Korpiklaani is koncertet ad az idei székesfehérvári zenei fesztiválon, a FEZEN-en, amelyet augusztus 2-4. között tartanak a MÁV Előre pályán.

mti - 2012.02.21. 17:55
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Tizenhat éves történetében először idén nulladik nap is lesz a FEZEN-en, amely így tehát négynapos lesz. A nulladik napon dj-k játszanak, a hivatalos koncertek sorát a világ legjobb dzsesszgitárosának megválasztott amerikai zenész és dalszerző, Al Di Meola koncertje nyitja meg - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A modern fúziós dzsessz egyik megteremtője, a Grammy-díjas Al Di Meola elképesztően gyors és virtuóz gitárjátékáról ismert. Eddigi karrierje során olyan kiválóságokkal zenélt együtt, mint Phil Collins, Carlos Santana, Stevie Wonder és Jimmy Page. Tavaly megjelent, a World Sinfonia című produkciójával készített Pursuit of Radical Rhapsody című albumát magyar dobossal, Kaszás Péterrel vette fel, több dalban közreműködött egy magyar vonósnégyes, a Sturcz Quartet, a felvételek egy részét Magyarországon rögzítették.

Al Di Meola
Al Di Meola

A gitáros tavaly kétszer is fellépett hazánkban: novemberben a Budapest Kongresszusi Központban, decemberben pedig Szegeden. A MÁV-pályán a gitárvirtuóz után a thrash metál népszerű előadói lépnek fel: a kaliforniai Machine Head legutóbbi albumát, a tavalyi Unto the Locust-ot hozza Székesfehérvárra, akárcsak a brazil Sepultura, amely a 2011-es Kairost mutatja be a FEZEN-en.

A finn Korpiklaani, amely a tőle megszokott különleges folkmetállal érkezik a fehérvári fesztiválra, már dolgozik következő, Kunnia című anyagán. A szervezők tájékoztatása szerint a helyszínen a kemping befogadóképessége duplájára nő. A Fehérvári Zenei Napokat 1997 óta rendezik meg, tavaly mások mellett a Dream Theater is fellépett.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...