A megyénkbeliek főként a Burgenlandba átruccanó honfitársainkat csábítják megállásra, ízeinkkel, vizeinkkel, más vonzerőnkkel – úgy tűnik, sikerrel.
A megyénkbeli kiállítók is erős mezőnybe kerültek az idei Utazás kiállításon, mert a magyarországi régiók ezúttal a külföldi utak, helyek kínálatával egy épületben kaptak helyet. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban vasárnap záródó rendezvény a Fesztiválok Éve jegyében telik. A győri önkormányzat pavilonjára a figyelmet felhívó Audi TT Roadster is erre utal: a megyeszékhely lesz ugyanis augusztusban az autótervezést tanuló egyetemisták versenyének, a Formula Studentnek a Monte-Carlója, mert történelmi környezetet nyújtó városi pályát kínál, mint a Forma–1-ben Monaco központja. A Mobilitás Hét fesztiváljára utaló bőrüléses járműben több nézelődő lefotóztatta magát. A győri standnak ez az attrakciója feltűnőbb volt, mint a város turistacsábítónak szánt arcai, a helyi kötődésű hírességek papírbábui.
Igaz, Pálinger Katalin válogatott kézilabdázó életnagyságú fotója ebben a környezetben pár embert meghökkentett, azért álltak meg a város ajánlatainál, hogy kiderítsék, miért került ide. S többen már most a nyári Győrkőcfesztivál jegyei iránt érdeklődtek.
– Ha Ausztriába ˝átugrunk˝, mindig megállunk egy nyugat-dunántúli városban kicsit sétálni, nézelődni. Most egy prospektusban arra figyeltem fel, mennyire kibővült a győri állatkert, legközelebb oda mehetünk – mondta el a budapesti Pehlné Horváth Zsuzsanna, aki Győr iránt lánya továbbtanulása, álláskeresése miatt is érdeklődik. A Mórról érkezett Szendei Lajos viszont rögtön leszögezte: ha Győr, akkor kultúra. Nyugdíjastársainak ugyanis gyakran szervez kirándulásokat, már jöttek a megyeszékhelyre színház, koncert miatt is. Nemrégiben a közelben egy pusztacsárdában és a bencés apátságban jártak, Sopronba is elmentek.
![]() |
| Városaink utcájára, megyénk fesztiváljaira az Utazás kiállításon egy Audival is igyekeztek felhívni a figyelmet. |
hirdetés
