A törvénymódosítás következményeként akár hatvan napra is a rácsok mögött találhatják magukat a bolti ˝szarkák˝, még akkor is, ha csupán néhány ezer forintos árucikket próbálnak meg ellopni.
Az augusztus 19-e óta hatályos törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy akár elzárással is sújthatók tulajdon elleni szabálysértések elkövetői. Korábban csak a rendzavarás, garázdaság, tiltott kéjelgés és veszélyes fenyegetés elkövetőit, a távoltartás szabályait megszegőket, a más tulajdonában álló ingatlanba önkényesen beköltözőket, továbbá az eltiltás időtartama alatt járművezetésen ért sofőröket zárhatták el, ám csak abban az esetben, ha elmúltak tizennyolc évesek. Most már viszont elzárható az is, aki húszezer forintnál kisebb kárt okozó lopást, sikkasztást, orgazdaságot vagy bankkártyacsalást követett el. A korhatár pedig 18-ról 14 évre csökkent. A fiatalkorúakat legfeljebb harminc, a felnőtteket pedig hatvan napra zárhatják be – tudta meg portálunk dr. Kocsis Ferenctől, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság századosától. A bíróság dönthet azonban pénzbírság kiszabásáról is, ami akár 150 ezer forint is lehet.
 |
| A rácsok mögött eltöltött hosszú hetekbe is kerülhet, ha valaki fizetés nélkül próbál meg árukat kivinni az üzletből. Fotó: Illusztráció |
A törvény hatálybalépését megelőzően a kapitányság munkatársai egyeztettek a Mosonmagyaróvári Városi Bíróság vezetőjével a változásokról, hogy adott esetben minél egyszerűbben, gyorsított eljárással bíróság elé állíthassák az elkövetőket. A módosítással lehetővé vált, hogy akár azonnal szabálysértési őrizetbe vegyék az elkövetőt és gyorsított eljárással bíróság elé állítsák. Így járt az a szlovák nő is, akit a minap az egyik mosonmagyaróvári bevásárlóközpontban „csíptek fülön" a biztonsági őrök. A nő táskájában egy 1500 forint értékű parfümöt rejtett el, amit így fizetés nélkül próbált kivinni. A biztonsági szolgálat az elkövetőt visszatartotta a járőrök kiérkezéséig. A rendőrök a nőt szabálysértési őrizetbe vették, mivel a lopás az esti órákban történt, így a „bolti szarka" az éjszakát a fogdában töltötte, majd másnap délelőtt gyorsított eljárással bíróság elé állították, ahol aztán 30 ezer forintos pénzbírsággal sújtották.