Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 21. hétfő - Konstantin

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Embargós cikkek > Egyetlen bírság hóvirág miatt

Egyetlen bírság hóvirág miatt

Ötödik éve tilos hóvirágot szedni, mivel a hazánkban igen elterjedt ˝tavaszhírnököt˝ az európai közösség elvárásainak megfelelően védetté nyilvánították. Azóta egyetlen esetben szabtak ki bírságot régiónkban.

Laczó Balázs - 2010.03.03.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Azelőtt szinte minden munkahelyre és minden második iskolai padra jutott egy csokor hóvirág nőnapkor, ma azonban vétene a természetvédelmi jogszabály ellen az, aki így akarna a hölgyeknek kedveskedni. Ebből következően az is vét, aki a piacon árulja a mindenki szívéhez közel álló virágot, mivel ezt csak külön engedéllyel tehetné, azt pedig senki nem kért – tudtuk meg a hatóságtól.

Nem egészen öt éve született meg a rendelet, így ez lesz az ötödik tavasz, amikor a hóvirág már a védett virágok listáján szerepel. Ezt egyébként nem a magyar elvárások, hanem az európai közösség szempontjai indokolták, mert hazánkban a hóvirág kimondottan szerencsés helyzetben van. Más szemmel nézzük azonban az ilyenkor összefüggő fehér foltokat, ha tudjuk, hogy egy szál virág eszmei értéke 10 ezer forintra rúg – ennek tudatában szakítsuk, de még inkább: ne szakítsuk le.


Dr. Hajdú Klára, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóhelyettese elmondta: az elmúlt öt évben mindössze egyetlen alkalommal szabtak ki bírságot, a Fertő–Hanság Nemzeti Park kezdeményezésére. Ez két éve történt Mosonmagyaróváron, egy erdőgazdálkodó társaság gondatlansága miatt pontosan 1320 tő hóvirág sínylette meg a fakitermelést. Mivel nem szándékos pusztításról volt szó, a büntetés viszonylag enyhe volt, a 100 ezer forintos természetvédelmi bírságot azonban az erdészeti hatóság is tetézte.

A mezőörsi Molnárék már 1983 óta gondozzák a hóvirágot, amiből soha nem készül csokor. Fotó: Bertleff András
A mezőörsi Molnárék már 1983 óta gondozzák a hóvirágot, amiből soha nem készül csokor. Fotó: Bertleff András

Ez volt tehát a precedens, és azóta sem érkezett panasz sem a nemzeti park, sem más részéről. A bírság azonban továbbra is 50 ezer forintnál kezdődik, ezért aki engedély nélkül forgalmazza vagy akár szaporítja a védett növényt, számíthat a hatóság ellenőrzésére.

Persze nyilván a felügyelőség is toleráns az olyan helyzetekkel szemben, amikor valaki már hosszú évek vagy akár évtizedek óta gyönyörködik kiskertje virágaiban, s csak annyi a vétke, hogy a további öntözéshez nem kér külön engedélyt.

A mezőörsi Molnár házaspár háza tövében huszonhét éve nyílik a tavasz hírnöke, még Beledről hozta egy jó barátjuk, akit sajnos túlélt a virág.

– Még idáig állt a hó – mutatja Molnár Istvánné –, amikor már nyílt a hóvirág. Soha le nem tépnénk, és nem csinálunk belőle csokrot, mert ez így szép. Én sem szeretem, ha valaki elmegy az erdőbe hóvirágot szedni, aztán egy nap alatt el is hervad neki a vázában. De most ugye nem akarnak minket megbírságolni? – kérdezi tőlünk az idős asszony.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...