Lövő, a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny falvak kategóriájának tavalyi győztese már javában készül az európai megmérettetésre: július 8-ra várják a nemzetközi zsűri látogatását. Cikk a Kisalföldben.
A vörösiszap-szennyezés óta először telepítettek halakat a Marcal megyei szakaszára: 3-4 ezer kétnyaras ponty és 10 ezer előnevelt süllő került a vízbe. Ezzel párhuzamosan a szakigazgatási hivatal vezetője június 16-tól feloldja a folyón a horgászati és halászati tilalmat. Cikk a Kisalföldben.
A diákok a napokban kapták kézhez a középfokú iskolai felvételi értesítésüket, melyben tájékoztatják őket a beiratkozási teendőkről, így az új diákigazolvány igényléséről is. A győri önkormányzat okmányiroda-osztályának vezetője, Hestenczné Kiss Mária felhívta a figyelmet arra, hogy az okmány igénylésének módja megváltozott. Továbbiak a Kisalföldben.
Korábban a tévéműsoraiban, mostanában pedig előadóestjein is azt próbálja bebizonyítani Kepes András, hogy az emberek képesek egymást megérteni. Fellépéseinek nem szeret címet adni, és sztárnak sem tartja magát. Tévézni már nem szeretne: tanít, könyvet ír - és beszélget. Interjú a Kisalföldben.
A napokban adták át a sportolóknak a beledi sportcsarnok, több mint 20 millió forintból felújított részlegeit. A forrás nagy része pályázatból érkezett, ám további 25 millió forint kellene a térség legnagyobb sportcsarnokának teljes rendbe tételére. Részletek a Kisalföldben.
Nincs hír a törvényről, amely az ígéretek szerint idéntől szabályozta volna a táboroztatást, így továbbra is csak bejelentés kötelezi a szervezőket. A szülőket érintő változás: már nem kell orvosi igazolás, elég, ha ők nyilatkoznak arról, hogy gyermeküket egészségesen engedik közösségbe. Részletek a Kisalföldben.
A Kisalföld néhány napja írt arról, hogy az év végéig elkészül a győri kórház szuperszárnya, ahová költözik az onkológia is. De kérdéses, hogy addigra megérkezik-e a pályázati pénzből megvásárolni tervezett, új sugárkészülék is. Ha nem, fennakadások lehetnek a rákos betegek gyógyításában. Cikk a csütörtöki lapban.
![]() |
