Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 21. hétfő - Konstantin

Még több

Élményfürdő Győr

Működik a győri strand

Az úgynevezett Sport medence és a nagy csúszda ugyan már nem üzemel, de a Cziráky medence, a gyermekmedence és a büfék továbbra is használhatóak.

Torta helyett békesség a születésnapra

Győr - Az elmúlt három évben ötvenöt pert indított egymás ellen a győri élményfürdőt üzemeltető Rába Quelle Kft. és a győri Pannon-Víz zrt. Egyszer egyik volt a felperes, egyszer pedig a másik. A háborúskodásnak vége, a két cég peren kívül megállapodott egymással. Torta helyett így békességet kap az 5. születésnapját csütörtökön ünneplő győri fürdő.

Zárva maradt a strand

Zárva maradt a strand

Győr - Kihasználva a hirtelen jött hőség adta lehetőséget, sok győri strandra ment volna, ha az már be nem zárt volna. Egy részük az élményfürdőt rohamozta meg, ám ott nagy sorba ütközött. A budapesti strandok viszont a hétvégére kinyitottak.

Félmillió látogató az élményfürdőben

Győr - Az ötödik évébe lépett győri Rába Quelle Termál- és Élményfürdőben soha ennyi látogató nem váltott még jegyet, mint az idén, számuk meghaladta a félmilliót – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovacsics Imre ügyvezető igazgató.

Fürdőorvosi vizsgálat várakozás nélkül is

Két hónapja működik orvosi szakrendelés a győri élményfürdőben, azóta a betegeket már nem kell automatikusan a leterhelt szakrendelésre utalniuk a háziorvosoknak, ha gyógyulásukhoz elegendő a fürdőkezelés.

Gyógyulás az élményfürdőben

Saját rendelés: A háziorvos egyenesen az élményfürdőbe is utalhatja a kezelésre váró betegeket.

Nem a víz, a politika keveredik

A politika elérte a győri termálpert, amelyben a győri élményfürdőt működtető Rába Quelle kft. szándékos károkozás címén 130 millió forintra perli a Pannon-Víz zrt.-t.

A győri strandra komplett belépő kell

''Gratulálok annak, aki kitalálta, hogy a győri strandra csak az élményfürdővel kombinált jeggyel lehet bejutni.''

Fürdés után rosszul lettek

Tíz személy kért kórházi ellátást vasárnap este Győrött a Rába Quelle élményfürdőben tett látogatását követően.

Termálper: ítélet a választások után

Az már biztos, hogy a választások előtt nem születik ítélet a győri élményfürdőt működtető Rába Quelle Kft. ügyében.

Termálper: közel az ítélet

Nem várható további per a Rába Quelle Kft. ügyében, így elvileg nincs messze az ítélet.

A Rába Quelle után Győr is perel

A Rába Quelle és a Pannon-Víz rt. után a győri önkormányzat beperli az élményfürdő fővállalkozóját.

Ha mindenki károsult, ki a nyertes?

Másodszor mérkőzött meg egymással a győri élményfürdőt működtető Rába Quelle kft. és a Pannon-Víz rt.

Termálügy: két per a bíróságon

A Pannon-Víz Rt. beperelte a győri élményfürdőt üzemeltető Rába Quelle Kft.-t,

Lezárult a termálvizsgálat

A győri polgármesteri hivatal által lefolytatott vizsgálat szerint semmi különös nincs abban, hogy hűtik és fűtik a termálvizet, s normális az is, hogy a víz hője helyett távfűtéssel melegítsék az új győri fürdőt. Az üzemeltető viszont továbbra is pazarlásról beszél.

Felavatták az élményfürdőt

„Háromdimenziós csoda" - a jól értesültek már a pénteki megnyitó előtt így emlegették a győri élményfürdőt. Nos, térélményben nem lesz hiányuk az új termál látogatóinak, de térben lehet – feltéve, hogy a nagyközönség megrohamozza a létesítményt.

Pályázat a termál üzemeltetésére

Eseményekben kevésbé, ám tartalomban annál gazdagabb ez a hét a győri önkormányzat számára – ez volt a témája a szokásos hétfői városházi sajtótájékoztatónak.

Termál- és élményfürdő: jövőre elkészül

Régóta várt beruházás kezdődött meg a megyeszékhelyen, nettó kétmilliárdos beruházással végre épülhet a győri élmény- és termálfürdő. Eddig egyetlen nap csúszás sincs.


bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...