Szépen cseperednek

2022.04.20. 11:00

Fehérfejű selyemmajmok születtek a Szegedi Vadasparkban

A látogatók már meg is figyelhetik a kölyköket.

Kettő fehérfejű selyemmajom (Callithrix geoffroyi) született néhány hete a Szegedi Vadasparkban, a látogatók már meg is figyelhetik a kölyköket – tájékoztatta a Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A karmosmajmok közé tartozó faj jelentős szerepet kapott a szegedi állatkert történetében, ugyanis a nemzetközi fajmentő tenyészprogramját az intézmény egykori igazgatója, Gősi Gábor vezette.

A nagy állatkerti szövetségek, mint az európai EAZA (European Association of Zoos and Aquaria) és az amerikai AZA (Association of Zoos & Aquariums), elsősorban az egyes veszélyeztetett fajok tenyésztését és tartását irányító programok szervezésére jöttek létre. Európában az ilyen programokat egy koordinátor irányítja, feladata segíteni az adott faj tartását és tenyésztését, illetve eldönteni azt is, melyik egyed hová költözzön.

A Szegedi Vadasparkban egy Krakkóból érkezett hím, és egy rostocki születésű nőstény állt össze és alapított családot. Olyannyira sikeresen, hogy a nőstény harmadik éve egészséges utódokat hoz világra. Idén március 30-án született kettő kölyök, melyek a gondos családtagoknak köszönhetően szépen cseperednek.

A családot az állatkert trópusi házában figyelhetik meg a látogatók, arra azonban ügyelniük kell, hogy a kifejletten is csupán 14-18 centiméteres, 400 grammos majmok meglehetősen félénkek, így csak halkan érdemes megközelíteni az állatokat, és fénykép is csak vaku nélkül készíthető róluk.

Csakúgy, mint a többi karmosmajomnál, a kölyköket elsősorban az apa cipeli a hátán. A fehérfejű selyemmajmok Brazília délkeleti részén, az Atlanti-partvidék rohamosan csökkenő területű esőerdeiben élnek vadon.

A fehérfejű selyemmajmok kisebb-nagyobb csoportokban élnek, melyek egy szülőpárból és azok vagy egy tucatnyi eltérő korú utódjából állnak. Egy-egy csoport területe 30-60 hektár nagyságú, attól függően, hogy ott hány, a majmok fő táplálékát adó gyümölcsfa található. A napjaikat főképp a magasabb fákon töltő majmok a gyümölcsök mellett fanedvet, rovarokat, pókokat és madártojásokat is fogyasztanak.

A fehérfejű selyemmajom nem olyan mértékben veszélyeztetett, mint a szintén azon a tájékon élő arany és aranyfejű oroszlánmajmocskák, de a körülbelül 10 ezer felnőtt egyedre becsült létszámuk a kutatások szerint folyamatosan csökken. Az állatkerti helyzetük jobb, jelenleg körülbelül 250 egyedük él Európa állatkertjeiben.

Borítóképünkön fehérfejű selyemmajmok a Szegedi Vadasparkban. Forrás: Szegedi Vadaspark

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!