Nem kellenek

2021.04.28. 10:42

Már alig hamisítják a CD- és DVD-lemezeket

Három évvel ezelőtt még kétezer, tavaly mindössze 13 jogsértő módon előállított, forgalomba hozott CD-t és DVD-t foglalt le az adóhivatal.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a mediapiac.com-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt években visszaesett a CD-k, DVD-k népszerűsége. Ennek oka, hogy a memóriakártyák és a pendrive-ok mellett megjelentek a felhőalapú médiaszolgáltatások, emellett pedig egyre több a streamingszolgáltatás, a jogtiszta tartalmakat más forrásból is könnyebben meg lehet szerezni, mint korábban.

Tavaly az okozott kár csupán pár tízezer forintot tett ki, a lefoglalt lemezek egyébként rendszerint üresek voltak, az ezek után fizetendő jogdíjat viszont nem rótták le.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a szerzőijog-sértések száma nem csökkent. Tavaly 157 esetben fogott vizsgálatba a NAV, az ügyek együttesen hétszázmillió forint kárról szóltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!