Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kánikulában még fontosabb odafigyelni a közlekedésben

A tartós hőhullám megviseli az emberi szervezetet. A hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre és türelemre van szüksége.

A napokig tartó hőség mindenkit kivétel nélkül megvisel, fiatalokat, időseket, egészségeseket és betegeket egyaránt. A kánikulai forróság még a frontokra kevésbé érzékeny emberek szervezetét is megterheli, természetesen egyénenként eltérő mértékben.

Sokan nem tudják, de a hőségben sokkal kockázatosabb közlekedni. A szokatlanul nagy melegnek sokszor van szerepe a közlekedési baleseteknél. A járművezetők a hőségben általában kevésbé képesek, a megszokottnál figyelmetlenebbek, sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, szeszélyes magatartás.

A közvetett hatások között figyelembe kell venni, hogy a légkondicionáló készülékkel nem rendelkező gépkocsik vezetői sok esetben nyitott ablakokkal és a sebesség fokozásával próbálnak a hőség ellen „védekezni". Ezzel semmilyen szabály ellen nem vétenek, de nem szabad elfelejteni, hogy a nyitott ablak szintén fokozza a balesetveszélyt.
A nyári hőségben a gyalogosokra is jellemző a figyelmetlen, bágyadt közlekedés, kevésbé néznek körül, mielőtt lelépnek az úttestre. A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi frissességet, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet válthat ki. A közlekedők körében ilyenkor fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, mely a reakcióidőben is jelentkezik. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak.
 

Nagyításhoz kattinson a képre!
Nagyításhoz kattinson a képre!


A balesetek megelőzése érdekében a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos. Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban! Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot! A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki.

 

 

Nagyításhoz kattinson a képre!
Nagyításhoz kattinson a képre!

 

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szabadtéri szex veszélyes lehet!

Nyáron a szerelem egy pillanat alatt fellobbanhat, és a fesztiválokon a felfokozott szabadságérzés… Tovább olvasom