Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Vonatgázolások, fűgyanú, szépségverseny - Elmúlt a hétvége

Egy kattintás, és máris megnézheti az elmúlt hétvége összefoglalóját.

Egy soproni, vasúti balesetről kaptunk hírt szombaton hajnalban. Akkor nem gondoltuk, hogy hasonló eset történik egy nappal később.

Pedig ez volt: vasúti átjáróban gázolt el egy embert a Celldömök-Győr között közlekedő személyvonat.

Megírtuk, részvételi csúccsal kezdődött meg szombaton Győrben az ifjúsági olimpia.

A delet Mosonmagyaróvár uralta, rövid idő alatt három cikket is olvashattak.

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le annak a férfinak az ügyét, aki bosszúból akart felgyújtani egy házat.

A Jobbik szerint a kisvárosban is érzékelhető a mutyi és a korrupció.

A rendőrök két orvhalászt elfogtak.

Nyolcban évvel ezelőtt, december 15-én indult el az első sínautóbusz-járat Budapest és Bécs között. A vonat Győrben állt meg.

Árpád, a sínautóbusz


A jeles évforduló alkalmából Árpád újra megtette az utat a két főváros között.

Még mielőtt elfelejtenénk, gyorsan be is linkeljük: három soproni fiatalnál találtak kábítószer gyanús anyagot. Egy másik cikkünkben pedig azt is megmutattuk, hogy melyik megyénk legdrágább eladó háza.

Hétfőn Győrben három helyen is forgalomlassító demonstráció lesz. Cikkünkben kerülőutakat javasoltunk. Az ötös lottón egyébként nem volt telitalálat.

Vasárnap megírtuk: körözött személyeket fogtak el a rendőrök, miként migránsok is lebuktak. Fotós írásunkban elárultuk: az igazi disznóölés az, amikor az anyós megcsókolja a sertést.

Falusi disznótor


Olvasónktól látványos fotót kaptunk egy éjszakai műszaki meghibásodásról, pontosabban arról, hogy mivel jár az, amikor egy egyik kamionból átfejtik a nitrogént a másikba.

Sok fotóval mutattuk meg: megtartották az Alpok-Adria szépségversenyt és megye szépét. A királynő Szalai Evelin lett.

Miss Alpok Adria Szépségverseny és Megye Szépe - 2014


Sopronban, a hűségnapon átadták a város legrangosabb kitüntetéseit.

Hűség nap Sopronban - 2014


Este pedig eldőlt, hogy Alfréd tánc nélkül is továbbjutott a Rising Starban.

 Ha most jutna eszébe megnézni, akkor ide kattintson, itt nézheti meg a hatos lottó számait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keletről jöttek, nyugatra mentek volna - Megyénkig jutottak a külföldiek

A rendőrök tiltott határátlépőket fogtak el; nemzetközi gyorsvonattal akarták Magyarországot… Tovább olvasom