Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Villányi Vörösbor Fesztivál 2011

Finom borok és szüreti felvonulás a Villányi Vörösbor Fesztiválon.
Minden évben október első hétvégéjén Villányra figyel minden borkedvelő, hiszen ekkor rendezik meg a már nagy hagyományokkal rendelkező Vörösbor Fesztivált. Az idén is legalább tizenöt-húszezer vendégre számítanak Villányban.

A magyar vörösborászat központja: Villány. A borkedvelők egyre szélesebb tábora vallja azt, hogy ha magyar vörösborról beszélünk, akkor az csak villányi lehet. Ennek a meggyőződésnek ad teret a 2011-es Villányi Vörösbor Fesztivál, melyet szeptember 30.-október 1-2. között tartanak. Az esemény – követve a korábbi évek gazdag programsorozatát –, idén számos meglepetést tartogat az odalátogatóknak.

Október első hétvégéjén Villány fő utcáját a borkedvelők veszik birtokukba, az Önkormányzat előtt felállított nagyszínpadon zajlanak az események. Idén is színvonalas kulturális, szórakoztató programokkal, páratlan gasztronómiai kínálattal, és az elmaradhatatlan helyi borokkal várják a vendégeket.



„Idén 25 pincészet várja a vendégeket Villányban, soha ennyi borászat még nem képviseltette magát. A város és környékének szinte összes bortermelője részt vesz az október első hétvégéjén tartandó eseményen. A három napos rendezvény egyik csúcspontja a szombat délutáni szüreti felvonulás, mely során a hagyományoknak megfelelően hatalmas látványosságként a borrendek vonulnak fel. Sok látogatóra számítunk, hiszen a szálláshelyek foglalása már most jelentősnek mondható. Mindenkit bátorítani tudok, hogy látogasson el Villányba, hiszen aki hosszabb időt, vagy csak egy napot szeretne itt tölteni, az talál kedvére való programot" – meséli Béni Gábor borász, a rendezvény fő szervezője.
Mindenki találhat kedvére programot, Janicsák Veca mellett fellép a KFT, Gönczi Gábor és a Smile, a Vivat Bacchus és Rudán Joe is ezen kívül számos hagyományőrző csoport is látható lesz a színpadon.

A rendezvény helye: Villány
Ideje: 2011. szeptember 30.-október 1-2.

Belépőjegy három napra 1000 Ft., 14 éves kor alatt ingyenes!

VILLÁNYI VÖRÖSBORFESZTIVÁL 2011.

Szeptember 30. péntek

15:00 Színpadnyitás
17:00 Megarox Társulat- Rockopera előadás
18:00 Villányi Ifjúsági Fúvószenekar koncertje, a rendezvény hivatalos megnyitója
A rendezvényt megnyitja Takács Gyula Villány Város polgármestere.
18:45 Janicsák Veca fellépése
19:30 Borrendi avatás (többek között a Fókusz műsorvezetőjét, Gönczi Gábort és Janicsák Vecát is avatják)
20:00 Nihil Chips
21:00 Intim Torna Illegal zenekar koncertje
22:45 Music Cafe zenekar
2:30 Műsorzárás
Október 1. szombat

9:00 Színpadnyitás
10:30 „Jó ebédhez szól" a nóta a bihari cigányzenekarral
14:00 Sinful Passion műsora
15:00 Borrendek felvonulása, hordócsapolás, felvonuló énekkarok, zenekarok, tánccsoportok bemutatója
17.30 Kapronczai Művészeti Iskola táncbemutatója
18:30 A három bortenor: László Boldizsár, Kóbor Tamás és Cseh Antal és a Labuen zenekar közös koncertje
20:30 KFT. zenekar koncertje
22:30 Tűzijáték
23:00 Gönczi Gábor és a Smile Rock Cirkus

Október 2. vasárnap

10:00 Ökumenikus Istentisztelet
10:30 Bornai Tibor „Csináljunk zenekart!" gyerek lemezének bemutatója, előadja: Vermes Tímea
12:00 „Jó ebédhez szól" a nóta a bihari cigányzenekarral
14:30 Veres Tímea és Csengeri Attila musical gála előadása
16:30 Vivat Bacchus énekegyüttes előadása
17:30 Daniel Speer Brass Show
18:15 Rudán Joe akusztikus estje
19:30 4for You zenekar
24:00 Műsorzárás

Belépőjegy három napra 1000 Ft., 14 éves kor alatt ingyenes!

A fesztivál teljes ideje alatt kézművesek, egészségügyi szűrések, véradás, vendéglátók várják az érdeklődőket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zalában tűzgyújtási tilalmat rendeltek el

Általános tűzgyújtási tilalmat rendeltek el a Zala megyei erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre. Tovább olvasom