Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Veszprém: megszűnik a megye intézményfenntartó szerepe

A közigazgatás átalakításával összhangban a megyei önkormányzatoknál is meghatározó jelentőségű változások várhatóak a jövőben; megszűnik például az intézményfenntartó szerepük és csak területfejlesztési feladatokkal foglalkoznak majd - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
Rámutatott: 2006-tól kezdődően négy éven át rendkívüli elvonásokkal sújtotta az akkori kormányzat a megyéket, ennek következtében például Veszprém megyében meg kellett szüntetetni a turisztikai, majd a sporthivatalt, továbbá a közművelődési intézetet. A megyei kórházat gazdasági társaságba "szervezték ki", néhány intézményt összevontak, egyes középiskolákat pedig átadtak a városi önkormányzatoknak - mondta az elnök. Utalt arra, hogy a korábbi ötven intézmény helyett már csak harminckettőt tart fenn. Lasztovicza Jenő közlése szerint ezek többsége "várhatóan január elsejétől a megyei kormányhivatalhoz kerül át". Ismertetése szerint a veszprémi városi önkormányzat fenntartásba kerül viszont az új évtől a Petőfi Színház, a megyei könyvtár, a levéltár és a múzeum.

A megyei kórház várhatóan az egészségügyet felügyelő tárcához tartozik majd - jegyezte meg az elnök. A változások levezénylésére egy előkészítő bizottságot hoztak létre, amely intézményi- és vagyonfelmérést végez, áttekinti a szerződéseket, a folyamatban lévő pályázatokat, a megye gazdasági társaságait és alapítványait - mondta, hozzátéve: a dolgozók "nem éreznek meg semmit" az átalakításból. Mindenki ugyanannál az íróasztalnál dolgozik majd, legfeljebb az irányítás "jön" máshonnan és mással kell megbeszélniük a feladatokat. A megye a jövőben a területfejlesztésekre és azok előkészítésére koncentrál - mondta. Különösen a 2014-2020. közötti uniós fejlesztési ciklusra dolgoz ki koncepciót, illetve készít elő pályázatokat - tette hozzá. Kovács Zoltán, Veszprém megye kormánymegbízottja azt hangsúlyozta, hogy a kormány és a megyei önkormányzatok között megállapodás született már az állami feladatellátás új rendjéről, az intézményrendszer konszolidációjáról. Rámutatott: ma a megyék többsége jelentős adóssággal küzd, ám a jövőben az állam átvállal feladatokat az adósságállománnyal együtt. A végrehajtáshoz szükséges jogszabályokat a parlament módosítani fogja - jegyezte meg.

Párhuzamosan halad az előkészítés és a törvényhozás - mutatott rá. Az átszervezés nem veszélyezteti a munkavállalók állását és az ellátás biztonságát sem - hangsúlyozta. Kovács Zoltán utalt arra is, hogy "az új állami rendszer végleges struktúrája" 2013-ra alakul ki, ekkor jönnek majd létre a járási kormányhivatalok. A többszintű és átfedésekkel terhelt közigazgatásban egyszerűbb és "kristálytiszta viszonyok" lesznek; "az állami feladatokat az állam, az önkormányzatiakat az önkormányzatok látják el, de mindegyiket az állam finanszírozza" - fogalmazott a megyei kormánymegbízott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a Faipari Inkubátorházat Zalaegerszegen

Átadták a közel 178 millió forint költséggel az Új Széchenyi Terv 70 százalékos támogatásával… Tovább olvasom