Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Vasban két helyszínen lesz félpályás útlezárás szerdán

Vas megyében június 29-án két helyszínen lesz félpályás útlezárás, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) és a Liga Szakszervezetek által meghirdetett országos egész napos tiltakozó demonstrációhoz kapcsolódva.

Reggel 7 órától a 86-os főút Csorna felé vezető fél pályáját zárják le a 86-87-es kilométerszelvényénél Vép és Nemesbőd között, valamint a 71-es számú főúton Nádasd belterületén lesz félpályás útlezárás, mindkét helyszínen rendőök irányítják majd a forgalmat - közölte Kiss Zoltán, a Liga Szakszervezetek regionális képviseletének vezetője.

Hozzátette: tiltakozásukkal a Munka Törvénykönyve a munkavállalókat rendkívül hátrányosan érintő tervezett módosításával szemben kívánnak fellépni.

Követeljük hogy a kormányzat azonnal állítsa vissza a háromoldalú érdekegyeztetést, haladéktalanul vonja vissza az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, valamint vonják vissza azt az Alkotmány módosítást is, amely a korengedménnyel megszerzett nyugdíjakat szociális ellátássá alakítaná át - mondta.

A korengedményes nyugdíjak jövedelempótló támogatássá való átalakítása azt jelentené, hogy az érintettek elveszítenék mindazokat a jogi garanciákat, amit a nyugdíj jelenleg biztosít, ezzel pedig gyakorlatilag elveszíthetik akár teljes jövedelmüket is.

Horváth Csaba, az MSZOSZ regionális képviseletének vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a munkavállalók lehetetlen és megalázó helyzetbe kerülnének a Munka Törvénykönyve tervezett módosításával, melynek részleteiről szavai szerint az érintettek még szinte semmit sem tudnak.

Hangsúlyozta: a szakszervezeteknek egymással összefogva kell felemelniük a szavukat és határozottan fel kell lépniük azokkal a törekvésekkel szemben amelyek megosztani és ezzel gyengíteni akarják őket. Ezért csatlakoztak a demonstrációhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem volt indokolt a hitelgarancia? - Újabb meghallgatást tartott a mezőgazdasági albizottság IKR Zrt.-ügyben

Budai Gyula szerint nem volt indokolt az állami hitelgarancia biztosítása a bábolnai IKR Zrt.… Tovább olvasom