Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

V. Korok Fesztiválján Balatonfüreden

Színes, jelmezes történelmi kavalkád, kulturális és gasztronómiai programok várják az érdeklődőket a pénteken kezdődő V. Korok Fesztiválján Balatonfüreden.
A rendezvényt Balatonfüred és a reformkor hagyományainak felelevenítése, megőrzése érdekében hívták életre öt évvel ezelőtt - mondta el az MTI-nek Schindele Györgyné, a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának elnöke. A társaság nő tagjai saját kezükkel varrják gyönyörű, reformkori ruháikat, amelyeket a rendezvény alatt viselnek.

Pénteken öt órakor a H3: Hagyomány-Hungarikum-Herend kiállítás megnyitójával veszi kezdetét a fesztivál a Vaszary-villában, fél hétkor a Lóczy Diákszínpad Elektra című előadására kerül sor a Kisfaludy Színpadon.

Szombaton Honfoglalástól a reformkorig címmel hagyományőrző csoportok vonulnak fel a Fehér templom elől, megállnak a városháza előtt és néhány perces műsorral tisztelegnek a város vezetői és a látogatók előtt. Négy órakor a Kisfaludy Színpadon az egyes korokat megidéző kulturális programok kezdődnek, majd a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat lép fel; lesz kuruc-labanc harc, török tánc, balett és bemutatkoznak az Aranykard Sárkányos Lovagok.

Vasárnap megérkeznek a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatai Alsóörsre, ahol a Sirály Parkban lehet megtekinteni őket, majd az ékszereket a Jókai hajóra helyezik és átviszik Balatonfüredre, ahol Kéri Kitty, Oberfrank Pál és Kalló Zoltán hegedűművész köszöntik, azután a díszmenet a Kerek Templomba kíséri.

Négy órától kulturális műsorok kezdődnek a Kisfaludy Színpadon.
Hétfőn tízkor az Aranysarkantyús Néptáncegyüttes és Zenekara műsorával, majd az Alig Színpad A cinkotai kántor című mesejátékával folytatódik a fesztivál. Négytől Az elgurult varázstallér című mesejátékot mutatja be a Szeleburdi Meseszínház, ötkor A szerenád című mesejátékból adnak elő zenés részleteket, betétdalokat.

A fesztivál alatt reformkori ruhabemutató látható a Vaszary-villa kertjében és kézműves kirakodó vásár a Tagore sétányon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bakancsos turistákat vár Kőszeg

Százötven kilométer hosszú az a túraútvonal, amely az alsó-ausztriai Semmeringnél, illetve Fischbach… Tovább olvasom