Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Új vezérigazgató a Balatoni Hajózási Zrt. élén

Halmos Gábor gazdasági igazgatót választotta a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójának a társaság közgyűlése egyhangúlag.
 
Baráth István, az igazgatóság elnöke a cég éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek elmondta: Horváth Gyula eddigi vezérigazgató megbízatása pénteken lejárt, ezért külön napirendi pont volt utódjának megválasztása.

Tájékoztatása szerint a tulajdonos 22 balatoni kikötővel rendelkező önkormányzat megköszönte az eddigi vezérigazgató több mint tízéves, sikeres munkáját.

Az új vezérigazgató mandátuma két évig, a 2014-es mérleg elfogadásáig, legfeljebb 2015. május 31-ig szól.

A közgyűlésen elfogadták a hajózási társaság 2012-es beszámolóját, a 2013-as üzleti tervvel, a hajózási koncepcióval, és a középtávú fejlesztési tervvel együtt.

A már korábban nyilvánosságra került adatok szerint a társaság stabilan nyereséget termel, a 2012-ben elért árbevétel 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest, s megközelítette a 2 milliárd forintot. A nyereség 63 millió forintot tett ki, amely háromszorosa a tervezettnek. A cég közel 300 dolgozót foglalkoztat.

A Balatoni Hajózási Zrt.-ben a legnagyobb, 40 százalékos tulajdoni hányaddal Siófok önkormányzata rendelkezik. A 22 balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Balatoni Hajózási Zrt. 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételekkel, ingyenes vagyonjuttatással kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a meglévő 51 százalékos részesedésük mellé.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitorlás akadémia Balatonfüreden

A kilencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs mellett a legutóbbi két olimpián szerepelt Berecz… Tovább olvasom