Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Új rádió az éterben

Frisss néven új kereskedelmi rádió szól Szombathelyen és környékén a 97,7 megaherzes frekvencián.
A december vége óta hallható rádió indulását jelentős plakátkampány előzte meg, de hivatalos megnyitót nem tartottak - mondta Kremser Csaba, a rádió ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Mivel a vasi megyeszékhelyen már két, komoly tábort maga mögött tudó rádió működik, az "újszülöttnek" teljesen új műsorstruktúrával kellett színre lépnie - mondta. A legújabb zenék áradatát csak a 12-20 másodpercben maximalizált műsorvezetői megszólalások tarkítják, illetve nem sugároznak kívánságműsort - említett példákat.

A Frisss FM-nél dolgozó rádiósok szigorúan csak fontos információval szakíthatják meg a hömpölygő zenéket, tudva, hogy a szombathelyiek erős lokálpatrióták, akik árgus szemekkel figyelik a helyi jellegű híreket - fogalmazott az ügyvezető igazgató, megjegyezve, hogy természetesen óránként híreket is mondanak.

Kremser Csaba közlése szerint elsősorban zenével kapcsolatos magazinműsorokon törik a fejüket, például helyben is jól ismert, híres emberekkel, zenészekkel, művészekkel vezetnek majd közösen műsort, de adásaikban továbbra is a zenéé marad a főszerep.

A rádió többségében nem magyar nyelvű zeneszámokat sugároz majd, de természetesen lesznek magyar dalok is, a főszabály azonban, hogy minél változatosabb legyen a műsor - mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy az első visszajelzések kifejezetten biztatóak, a hallgatói véleményeket pedig megszívlelik.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódik a 86-os főút Szombathely-Vát közötti szakasz építése

Szombathely és Vát között 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig melléépítéssel kétszer… Tovább olvasom