Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Tovább korszerűsödik a 86-os főút

Folyamatban van a 86-os főút megújításának előkészítése Zalalövő és Szombathely között.
A tervek szerint felújítják és helyenként szélesítik az útpálya burkolatát, valamint két elkerülő út épül több mint 50 kilométeren - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-vel.

Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló beruházások előkészületei várhatóan 2013-ra fejeződnek be - tájékoztatott Tóth Béla, a NIF kommunikációs irodájának munkatársa.

A tervek szerint készül a dokumentáció a 86. számú főút Egyházasrádóc, Nádasd és Zalalövő elkerülő szakaszainak megépítéséhez is, továbbá a régi nyomvonalon futó szakaszakon a burkolat korszerűsítéséhez.
A pályafelújítás során több helyen is előzési sávokat építenek ki, azaz kétszer két sávosra bővítik az utat. A Körmend–Szombathely szakaszon vadvédő kerítést is létesítenek. Az elkerülő utak tervezésénél a mezőgazdasági utak csatlakozásait is figyelembe veszik.

A beruházás a tervek szerint halad, egyes szakaszokon előkészületben van a megvalósíthatósági tanulmány, az örökségvédelmi hatásvizsgálat, a környezeti hatástanulmány, illetve hatásvizsgálat, az engedélyes és kiviteli tervek elkészítése - fűzte hozzá.

A Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakasz környezetvédelmi engedélyéhez szükséges terveket a VIBROCOMP Kft., míg a megvalósíthatósági tanulmányt a FŐMTERV Zrt készíti. A Nádasd és Zalalövő elkerülő szakaszok engedélyezési és kiviteli terve 2011 végére készülhet el. A Nádasdot tehermentesítő út tervezője a Pannonway Építő Kft., a Zalalövőt elkerülő szakasz tervezője pedig az ÚT-TESZT Tervező Mérnöki és Szolgáltató Kft.

Más szakaszokon már folyik a kivitelezéshez szükséges területek megszerzése, valamint az érintett szántók és erdőterületek művelésből történő kivonása, s elkészült az engedélyezési tervdokumentáció is.

A Vas és Zala megye határa, illetve az Egyházasrádóc közötti szakasz esetében a 86. számú főút korszerűsítésére a jogerős építési engedélyek, a közműengedélyek és a kiviteli tervek is rendelkezésre állnak. A tervezésben, illetve a nyomvonalak kialakításában a szabályszerű közbeszerzéssel kiválasztott UNITEF Szalamandra Kft., az Utiber Kft, valamint Vianovaplan Kft. vett részt. Az előkészítési szakasz várhatóan 2013-ra zárul le.

A beavatkozás nyomán gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a nagy forgalmú 86-os főúton – mondta Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. Az elkerülő szakaszok megépítésével több település is megszabadul a jelentős átmenő forgalomtól - tette hozzá.

A beruházások előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó 4,1 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi - tartalmazza a NIF Zrt. szerdai közleménye.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Festékkel mázolták be Weöres Sándor szobrát Szombathelyen

Ismeretlen tettesek festékkel összemázolták Weöres Sándor köztéri szobrát szülővárosában, Szombathelyen; a rendőrség keresi a rongálókat. Tovább olvasom