Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Tovább bontanak Devecserben

A hosszú hétvégét követően folytatódik a vörösiszap-katasztrófa következtében megsérült lakóházak bontása Devecserben.

Szerdától március 25-ig összesen huszonhárom épületet bontanak le - mondta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI-nek.

Kivágó Tamás tájékoztatása szerint a bontással és a lakópark építésével az ütemtervnek megfelelően halad a kivitelező VeszprémBer Zrt., a kolontári mintaház a hónap végére elkészül. Elmondta, hogy folytatódott a tavaly októberben iszappal elöntött mezőgazdasági területek mentesítése, az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakókba az elmúlt négy napban mintegy négyezer köbméter szennyezett anyagot szállítottak; a térségben félezer munkagéppel több mint 1900 szakember dolgozott.

Az Országgyűlés június végéig, az egész megyére kiterjesztve, a múlt héten hosszabbította meg a tavaly október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet. A helyreállításról és az újjáépítésről szóló kormányhatározat alapján a kivitelezőnek 2011. június végéig kell átadni a károsultak új házait, és elbontania a bontásra ítélt ingatlanokat.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi károkat több tízmilliárd forintra becsülik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttest egy bányatóban Szombathely külterületén

Egy 75 éves férfi holttestét emelték ki kedd dél körül Szombathely újperinti külterületén lévő tóból… Tovább olvasom