Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 25°C Még több cikk.

Torkos Csütörtök a Balatonon 33 vendéglátóhellyel

Tavalynál közel kétszer több étteremben torkoskodhatnak kedvezményesen a Balaton partján.
A Torkos Csütörtök a Balatonon akció keretében a tavalyi 18 helyett 33 üzlet kínálja 30-50 százalékos kedvezménnyel ételeit és sok esetben az italait is február 15-én. Földrajzi megoszlás szerint Somogy és Veszprém megyéből 14-14, Zala megyéből 4 vendéglátóhely kapcsolódik be. Több üzlet már a múlt héten elkezdte az akciózást, vannak olyanok is, akik 2-4 napon át adják a torkos csütörtöki kedvezményeket a vendégeiknek.

A bekapcsolódók közül kilenc vendéglátóhely minden termékét féláron adja, egyik közülük két napon át. Négy olyan üzlet csatlakozott, ahol az ételek féláron lesznek, az italokra eltérő nagyságú kedvezményt biztosítanak. Tizenegy helyen csak az ételeket kínálják féláron, a kedvezmény az italokra nem terjed ki. Közöttük két olyan üzlat van ahol négy-négy napon át tart a kedvezményes időszak. Négy helyen az ételeket és az italokat egyaránt 30 százalékkal olcsóbban adják, a maradék öt üzletben pedig az ételekre érvényes a 30 százalékos kedvezmény.

A vendéglősök visszajelzései szerint az eti órákra többnyire már elfogytak a helyek, és a délután, délben várható forgalom is szépen alakul. Több olyan üzlet is van, ahol a foglalni akaró, de helyhiány miatt kimaradó vendégeknek későbbi időpontban egyénileg biztosítják a kedvezményes akciót. További részletek az akció oldalán. Mivel többen jelezték már azt is, hogy 2019. március 7-én is részt akarnak venni a torkos csütörtök akcióban, így folytatása várhatóan következik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autósok figyelem! Torlódásokra kell számítani az M1-esen

Autósok figyelem! Torlódásokra kell számítani az M1-esen
A sztrádán több helyen is burkolatjavítást végez a Közút. Tovább olvasom