Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Több mint egymilliárdos fejlesztés kezdődik a veszprémi állatkertben

Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődhet el a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban európai uniós és hazai forrásokból.
Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődhet el a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban európai uniós és hazai forrásokból - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a vadasparkban csütörtökön.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: a veszprémi állatkert vezetése az elmúlt hat év alatt körülbelül hatszázmilliós forintos fejlesztést hajtott végre, ebből mindössze 210 millió forint volt európai uniós támogatás, a többi forrást saját maga teremtette elő. A fejlesztéseknek köszönhetően az állatkert teljesen megújult, az állatokat korszerű körülmények között tartják és impozáns környezetben látogathatják őket az érdeklődők.

A veszprémi állatkert az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a megyeszékhely egyik legerősebb turisztikai célpontja; ha látogatói számát a város lélekszámához viszonyítjuk, az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb állatkert az országban - állapította meg a miniszter. Ha 600 millió forintból ilyen sikerre lehetett vinni az állatkertet, el lehet képzelni, mire ad lehetőséget kétszer ennyi pénz - jegyezte meg Navracsics Tibor.

A fejlesztés a jövő év elején az elefántpark megvalósításával kezdődik: az 1100 négyzetméter alapterületű elefántházban lesz fűtött látogatói tér, ahonnan a hideg évszakokban üvegfalon keresztül tekinthetőek meg a belső kifutóban tartózkodó állatok. Ezenkívül kialakítanak az elefántok számára télen is felfrissülést biztosító fürdőmedencét - ismertette a terveket Török László állatkertigazgató.

Az 5200 négyzetméter nagyságú külső kifutóegyüttesben árnyékos pihenőhelyek, dagonyázók, homokfürdő és egy külső fürdőmedence is lesz; az elefántpark alkalmassá válik egy kisebb tenyészcsapat tartására és bemutatására. A fejlesztés tervezett költsége 450 millió forint.

A madárröpde a tervek szerint Magyarországon egyedülálló kialakítású madárbemutató komplexum lesz, amelyben többek között flamingók, íbiszek, pelikánok élnek majd. Az ötezer négyzetméter alapterületű, 16 méter belmagasságú, belső tavakkal, csobogókkal, pihenőhelyekkel kialakított madárröpdében a látogatók kijelölt ösvényekről, közvetlen közelről figyelhetik meg a szabadon mozgó és a látogatók feje felett repkedő vízi és szárazföldi madarakat.

Télen az állatok a madárröpde mellett kialakítandó belső helységekbe kerülnek, amelyek látogatói térrel is rendelkeznek; a beruházás tervezett költsége 320 millió forint.

A fókák és pingvinek tartását és bemutatását lehetővé tévő projekt hiánypótló, hiszen a veszprémi állatkertben még soha nem volt látható ilyen jellegű attrakció - emelte ki Török László. A borjúfókák víz alatti élete a 250 négyzetméteres, 320 köbméteres medence üvegfalán keresztül tekinthető meg, a parti szakaszon pedig látványetetések közben csodálhatóak meg az állatok.

A pingvinek 90 köbméteres medencéjébe három méter széles üvegfalon keresztül tekinthetnek be a látogatók, a kifutó száraz részén búvó- és költőhelyek is lesznek; a vizes élőhelyre 150 millió forintot szánnak.

Az állatkert népszerű orrszarvú családja a fejlesztésnek köszönhetően egy 550 négyzetméteres, télen is látogatható, belső kifutóval rendelkező, 200 millió forintból megépítendő új létesítményben kap elhelyezést.

Az állatkert az idén megnyílt Gulya-dombi bejáratánál új látványkifutó épül, amelyben lámákat, alpakákat mutatnak be, erre 10 millió forintot fordítnak. Ugyanitt új akadálymentesített látogatói vizesblokkot alakítanak ki 20 millió forintért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benzinkúton vettek tyúkokat a pénzügyőrök

Adószám és nyugta nélkül adtak el 30 tyúkot pénzügyőröknek árusok egy zalaegerszegi benzinkútnál. Tovább olvasom