Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Tíztánc Európa-bajnokság Szombathelyen

Harminc ország harminc párosa méri össze tudását június 8-án Szombathelyen a 48. Savaria Nemzetközi Táncverseny keretében a WDSF Tíztánc Európa-bajnokságon - közölték a táncverseny szervezői szerdán.

Marcus Sónyi, a verseny döntnöke és főszervezője hangsúlyozta: Szombathely már nem először ad otthont a társastánc legrangosabb európai versenyének, amely azt jelzi, hogy nemzetközileg is a legjobb helyszínek között tartják számon a vasi megyeszékhelyet és elismerik a szombathelyieknek a tánckultúra iráni szeretetét, elkötelezettségét.

Megfogalmazása szerint a tíztánc óriási kihívást jelent a versenyzőknek, hiszen a párosok a standard táncokról latin táncokra, majd latinról standardra váltanak, a két teljesen különböző karakterű táncban pedig úgy kell érvényesülnie a férfi és nő közötti együttműködésnek, hogy közben a táncosok egyénileg is alkalmazkodjanak a különböző ritmusokhoz. Ezen kihívásoknak szavai szerint csak a legmagasabban képzett versenyzők tudnak megfelelni. Hozzátette: a felvételről sugárzott televíziós közvetítésnek köszönhetően nemcsak idehaza, de a világ számos országában több millióan követhetik majd nyomon az elődöntő, a középdöntő és döntő eseményeit, csodálhatják a fellépő profi és amatőr párosokat, formációs csoportokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitott pincék a Balaton-felvidéken

Nyitott pincékkel, szórakoztató programokkal várja a Zánka-Nivegy-völgyi Borút Egyesület a… Tovább olvasom