Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Tízezer alatt az álláskeresők száma Vas megyében

A legmagasabb, 16 százalékot meghaladó volt a mutató Vasvár térségében.

A közfoglalkoztatási programok indulása kedvező hatással volt a munkaerő-piaci folyamatok alakulására Vas megyében: márciusban megállt a regisztrált álláskeresők számának tavaly november óta tartó emelkedése, és 10 ezer alá csökkent a munkát keresők száma - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja kedden az MTI-vel. Márciusban 9790-nél kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, 8 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal korábban. A gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 8,1 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők száma.

A legmagasabb, 16 százalékot meghaladó volt a mutató Vasvár térségében, míg Körmend, Kőszeg és Szombathely vonzáskörzetében a megyei átlagnál alacsonyabb volt a munkanélküliségi ráta. A munkát keresők csaknem 19 százaléka 25 év alatti, az 50 éven felüliek aránya pedig megközelítette a 25 százalékot. Az álláskeresők csaknem 20 százaléka már legalább egy éve nem talált megfelelő munkahelyet. A nyilvántartásban szereplők 57 százaléka nem részesült semmilyen pénzbeli ellátásban, álláskeresési járadékra 1295-en, álláskeresési segélyre pedig 308-an voltak jogosultak. Az elmúlt év azonos időszakához képest 41 százalékkal emelkedett a pályakezdő álláskeresők száma; idén márciusban 1115 fiatal szerepelt a regisztrációs rendszerben.

A fiatalok majdnem 28 százaléka alacsony iskolai végzettségű és ugyancsak 28 százalékuknak van szakközépiskolai bizonyítványa, míg a diplomások aránya nem éri el a 10 százalékot. A pályakezdők munkaerő-piaci helyzetének javítását, munkához jutását szolgálja a márciusban elindított "Első munkahely garancia" program. Márciusban 1200 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 40 százalékuk egy éven belül került vissza a nyilvántartásba. A nyilvántartásból 2030 álláskereső került ki, 40 százalékuk az elsődleges munkapiacon tudott elhelyezkedni, 34,5 százalékuk pedig közfoglalkoztatási program keretében talált munkát. Az álláskeresők 10 százalékának az együttműködés hiánya miatt szűnt meg a regisztrációja. Márciusban 2092 új álláslehetőséget jelentettek be a kirendeltségeken, amelyek 70 százaléka határozott időre szóló, teljes munkaidős állás volt. Az üres álláshelyek mintegy 69 százalékát támogatott, döntően közfoglalkoztatás keretében - főként alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen - munkaerő számára ajánlották a munkáltatók, míg a támogatás nélküli munkahelyekre nagyobb arányban kerestek legalább szakmunkás végzettségűeket. Az előző hónapról áthúzódó üres állásokkal együtt márciusban 2806 munkahely közül választhattak az álláskeresők Vas megyében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szoboravató és kiállítás a balatonfüredi Jókai-napokon

Bujtor Istvánnak szobrot állítanak, Ferenczy Károly műveiből pedig kiállítást rendeznek az idei… Tovább olvasom