Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Tisztújítás a székesfehérvári Fidesznél

Ismét Róth Pétert választotta meg a tagság Fidesz székesfehérvári szervezete elnökévé a múlt hét végén, az országos tisztújítási folyamat részeként megtartott tisztújító gyűlésen.
Csanády László, a szervezet sajtókapcsolatokért felelős alelnöke hétfőn az MTI-nek elmondta, a választókerület elnökei - Cser-Palkovics András és Vargha Tamás - javaslatára újraválasztották a leköszönő elnökséget. Így a következő két évben is Róth Péter áll a párt városi szervezetének élén. Az alelnöki teendőket továbbra is Brájer Éva, Csanády László, Dienesné Fluck Györgyi, Égi Tamás, Horváth Miklósné és Orosz István látja el. A tisztújítás alkalmából a tagság az elnökség feladataként a szervezet belső életének fejlesztését, s a Fidesz egységének megőrzését határozta meg.

A cél az, hogy a helyi pártszervezet politikai tevékenysége során a lehető legnagyobb összhangban tudjon dolgozni az erős Székesfehérvárért - fogalmazott az alelnök. Cser-Palkovics András, a választókerület elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a tisztújító gyűlés fontos üzenete volt, hogy egységes, s igazi csapatként működik a Fidesz székesfehérvári szervezete. Tagjai önkéntes munkájukkal sok segítséget nyújtanak a sikeres várospolitika megvalósítása érdekében a székesfehérváriakkal folytatott konzultációs munkához, amelynek során a településpolitika stratégiájával kapcsolatos kérdésekről kéri ki a város vezetése a véleményüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszázmillió intézményfelújítására Székesfehérváron

Intézményeinek felújítására a tavalyinál mintegy 100 millió forinttal többet, 300 milliót költ az… Tovább olvasom