Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Tavasztól várja a látogatókat a megújuló pápai Esterházy-kastély

Több mint 2 milliárd forintból újul meg.
A beruházás eredményeként a kastély homlokzata mellett 3600 négyzetméternyi belső teret újítanak fel - közölte hétfőn az MTI-vel a Pápai Városfejlesztési Társaság Kft. ügyvezetője.

Németh Tamás elmondta, hogy a műszaki átadás megtörtént, a kastély rekonstrukciójakor az egykori barokk környezetet teremtették újra, kicserélték a faburkolatokat, nyílászárókat, megújultak a falfestmények, gipszstukkók, a kőburkolat, valamint a közműhálózat és a fűtési rendszer is. A kastély kétezer négyzetméteres belső udvara homokkő térburkolattal gazdagodott.

Az igazgató hozzátette: a beruházás csaknem 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból, 276 millió forint kormányzati és mintegy 150 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg.

Németh Tamás felidézte, hogy 2011-ben kezdődött meg a rekonstrukció a kiemelt múzeumi terek megújításával. A 267 millió forintos beruházás keretében a kastély hét emeleti helyisége újult meg és nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, valamint kialakították a földszinti kiszolgáló tereket.

Hozzátette: a jelenleg folyamatban lévő második ütem várhatóan a következő esztendő januárjában zárul, a látogatók előtt pedig tavasszal nyílik meg teljes pompájában a megújult műemlék épület.
Boros Katalin, a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: élményközpont várja 2015 tavaszától a látogatókat a pápai kastélyban. Az Élő kastély program keretében a barokk hétköznapokba tekinthetnek be a főúri enteriőr-kiállításra jegyet váltók. Folytatódnak a módszertani foglalkozások is, amelyek a barokk világába kalauzolják a gyerekeket játékos formában.

Hozzátette: új és különleges elem lesz a marionett bábszínház és a kézműves műhely. A 3D-s vetítőteremben az egykori vár, a város és a kastély történetéről szóló filmeket mutatnak be, itt kap helyet a játszóház is.

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy bár az ünnepélyes megnyitót 2015 tavaszára tervezik, az elkészülő attrakciókat addig is látogathatják a vendégek. A jövő évben emlékeznek meg a 300 éve született Esterházy Ferencre is - fűzte hozzá Boros Katalin
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lőtt seb, halálos baleset, tüntetés Győrben, ETO siker a kézilabdában - Ez volt a hétvége

Nem maradt le semmiről, ismét összegyűjtöttük a hétvége fontosabb történéseit. Sok cikk és fotó egy… Tovább olvasom