Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Szombathelyen is jelentősen nőtt az adósságállomány

Szombathely adóssága csaknem megháromszorozódott 2007 és 2010 között, az adósságállomány 5,5 milliárd forintról 15,9 milliárd forintra nőtt - állapította meg pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A megyei jogú városok pénzügyi egyensúlyi helyzetét áttekintő ellenőrzés eredménye szerint Szombathelyen a működési forráshiány kialakulásában meghatározó volt az illeték csökkenése, amelyet döntően az ingatlanpiac stagnálása, majd visszaesése, illetve egyes illetékkedvezmények bevezetése okozott.

A vizsgált időszakban az önkormányzat 15,3 milliárd forint értékű beruházást folytatott és indított el, ebből 2010 végéig 5,7 milliárd forintot ki is fizettek. A felhalmozási költségvetés egyenlege folyamatosan negatív volt, ez 2007 és 2010 között összesen 8 milliárd forint felhalmozási forráshiányt okozott.

A város 2010 végi pénzintézeti kötelezettsége 14,2 milliárd forint működési és fejlesztési célú, hosszú lejáratú hitelek felvételéből, és 1,7 milliárd forintos, a költségvetési év végén ki nem egyenlített folyószámlahitelből keletkezett.

Ezek miatt az önkormányzatnak a jelentés szerint 2011-2013-ben 4,5 milliárd forint, 17 millió svájci frank és 1,9 millió euró tőketörlesztést és kamatot kell teljesítenie, ezt a forgalomképes ingatlanok értékesítéséből és kintlévőségeik behajtásából tervezik fedezni. A 2014-től fennálló további 8 milliárd forintot és 17,5 millió svájci frankot, valamint a 4,6 millió euró törlesztését azonban újabb hitelfelvétellel kívánják fedezni.

Az ÁSZ hozzátette: az önkormányzat pénzügyi helyzetét tovább rontja, hogy egy olyan, közszolgáltatásokat végző cége, amelyben minősített többségi tulajdonnal rendelkezik, több mint 35 millió svájci frank adósságot halmozott fel, ez alapvetően egy kötvénykibocsátásból származik és az árfolyamváltozás miatt jelent egyre növekvő terhet.

A fejlesztésekhez kapcsolódó aktív pályázati tevékenység eredményeként a 2010-es évet követően 3,7 milliárd forint kötelezettséget vállalt az önkormányzat, ezt EU-s és hazai támogatásból, valamint 1,2 milliárd forint saját forrásból tervezi finanszírozni.

A város bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedéseket hozott (ingatlanok bérbeadása, bérlakások bérleti díjának emelése, helyi adó növelése, intézményátszervezések és feladatváltozások, ezzel együtt járó jelentős létszámcsökkentések), ezek együttes hatásaként 2 milliárd forinttal javította pénzügyi helyzetét.

Az önkormányzat pénzügyi helyzetére ugyanakkor negatív hatást gyakorolt az önként vállalt feladatok működési célú költségvetési kiadásokon belüli 21,4 százalékos aránya is - tette hozzá a számvevőszék.

Mint írta, a 2010-es évet követő beruházások finanszírozhatóságát veszélyezteti, hogy a fennálló, felhalmozási célú kötelezettségvállalásokra a jövőben a fedezet elsősorban további pénzintézeti kötelezettségvállalással biztosítható.

A számvevőszék kitért arra: az önkormányzat működési célú kiadásainak finanszírozása feszültséget okozott, mivel a város csak folyószámlahitel folyamatos igénybevételével, működési célú hosszú lejáratú hitellel tudta a működést biztosítani. Az önkormányzat hosszú távú pénzintézeti kötelezettségeinek összege emelkedett, azok finanszírozása a következő három évben a rendelkezésre álló, főként ingatlanfedezet eladhatósága miatt bizonytalan.

Az ÁSZ hozzátette, hogy a további évekre szóló, hosszú távú kötelezettségekre az önkormányzat adatai alapján a finanszírozás forrásai nem biztosítottak. Mindezek alapján az önkormányzat gazdálkodását a pénzügyi kockázatok veszélyeztetik, a pénzügyi egyensúly rövid- és hosszú távú fenntarthatósága mielőbbi intézkedéseket igényel.

Szombathely önkormányzata a nehéz helyzetet felmérve - figyelembe véve az ÁSZ-vizsgálat megállapításait - egy középtávú tervet dolgozott ki.

A konszolidációs terv szerint az önkormányzat nettó hitelállománya a 2010 és 2014 közötti ciklusban nem haladhatja meg a 20 milliárd forintot, a 2011-es költségvetés működési hiánya maximum 500 millió forint lehet, 2012-ben már nem lehet működési hiányt elfogadni, 2013-tól kizárólag adósságszolgálat tőketörlesztésére lehet újabb banki forrásokat bevonni, fejlesztésekre pedig csak a saját bevételek terhére lehet kötelezettséget vállalni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombathely átveszi a megyétől a Mesebolt Bábszínházat

Szombathely önkormányzata átveszi a Mesebolt Bábszínházat, amely eddig a Vas Megyei Önkormányzat intézményeként működött. Tovább olvasom