Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Szexuális indítékból gyilkolták meg a nagykanizsai nőt

Szexuális indítéka volt annak a 41 éves férfinak, aki egy nagykanizsai lakatlan épületben úgy bántalmazott egy 46 éves nőt múlt csütörtökön, hogy az asszony belehalt sérüléseibe - mondta Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán Budapesten.
A rendőr ezredes a sajtótájékoztatón elmondta: a rendőrséget a mentők riasztották, hogy egy magatehetetlen, hörgő, súlyosan sérült nőt találtak, aki végül a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Szukics Ferenc szerint a nyomozást nehezítette, hogy eleinte a sértettről sem tudták kicsoda, mivel iratokat nem találtak nála. Eltűnését másnap az élettársa jelentette be, akivel Nagykanizsán lakott a zalaegerszegi nő.

A rendőrség szombat este azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, egy kaposvári férfit, akit Balatonkeresztúron fogtak el. A nőt és a férfit együtt látták a bűncselekmény napján, így sikerült eljutni a gyanúsítotthoz. A férfi beismerő vallomást tett, elmondta: a bűncselekmény napján jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Az emberölést elismerte, ugyanakkor azt mondta, a részletekre nem emlékszik, illetve nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésekre.

Szukics Ferenc a szexuális indítékról elmondta: a felek megegyeztek, a férfi nem kényszerítette a nőt, akivel a lakatlan épületbe mentek. Ott azonban a férfi - tovább nem részletezett okból - bántalmazta a nőt, aki a felsőtestén és a fején olyan súlyosan megsérült, hogy az a halálához vezetett.

A gyanúsítottat kedden előzetes letartóztatásba helyezték.

Az MTI tudósítója kedden a bíróság épületében találkozott a meggyilkolt asszony élettársával, aki azt mondta: amikor a tárgyalóterembe kísérték a férfit, ő akkor látta először, de tudomása szerint az asszony sem ismerte korábban a gyanúsítottat.

A 49 éves, a beszélgetés során mindvégig feldúlt és sírással küszködő férfi arra is kitért, hogy hét éve élt együtt a nővel, több városban is laktak már, Nagykanizsán egy ismerősük lakótelepi lakásában éltek. Nem volt munkájuk, és ismeretei szerint a nőnek nem volt senkivel konfliktusa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymásnak esett két társaság Székesfehérváron

Csoportos garázdasággal gyanúsít hét embert a székesfehérvári rendőrkapitányság, miután kedden a… Tovább olvasom