Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Szandi siketként került a szépségverseny döntőjébe

Miss Középiskola Szépségverseny Dél-Dunántúli régió elődöntője Siófokon került megrendezésre.
A szépségverseny a középiskolák egészséges, modern, célratörő fiatal szépségeit szólítja meg. A versenyre minden Magyarországon és a határon túli magyar középiskolás lányok jelentkezését várják a további elődöntőkön is melyre még lehet jelentkezni a verseny honlapján található versenyfelhívás alapján. A megmérettetés nemcsak a külső szépségről szól, hanem a kreativitásról, tehetségről, tudásról, cél az, hogy a döntősök, a királynő méltó példaképe legyen minden középiskolás lány számára.

Az elődöntő zsűrijének tagjai voltak: Szabó Norbert, Sztojka László Endre, Tóth Csaba valamint Pantinchin Beáta az ismert modell Pantinchin Edina húga.

A most megrendezésre került elődöntőn a sok szép középiskolás lány utcai ruhában és fürdőruhában vonult végig a zsűr tagjai elött. A versenyzők egyenként is megjelentek a zsűri előtt és sporttal, szabadidővel, tanulmányaikkal kapcsolatos kérdésekre válaszóltak. A zsűri tagjait meglepte az egyik induló akinek édesanyja segített a kérdéseket és a válaszát tolmácsolni - Ádám Alexandra ugyanis siket.

A zsűri döntése alapján az elődöntőből Seibert Evelin, Ádám Alexandra, Gelencsér Anikó, Pajor Noémi, Varga Vivienn, együtt 5 lányt juttatott tovább a döntőben melynek szintén Siófok ad helyszínt.



Ádám Alexandrávál készítettünk online interjút:

- Vettél már részt szépségversenyen?

- Igen részt vettem már szépségversenyen. 2011. 02. 26-án Miss Deaf Hungary ( Hóvirág Bál ) szépségversenyen, nyertem egy közönség díjat, és második helyezést. Közel két hét elteltével 2011.03.12-én Miss Deaf Hungary ( Télbúcsúztató Bál ) szépségversenyen megint közönség díjat nyertem és első helyezést kaptam. Külön díjat pedig CMA Christian Models Agency Modellügynökségtől kaptam.

- Honnan értesültél a Miss Középiskola Szépségversenyről?

- CMA Christian Models Agency Modellügynökség ajánlotta a versenyt, úgy gondoltam, siketként is megpróbálok érvényesülni a hallók világában.
Erre nagyon jó alkalomnak találtam ezt a versenyt.

- Milyen volt hallókkal együtt részt venni a verseny castingján?

- Tudtam, nem lesz egyszerű, mert a hallássérültek, siketek közössége elég zárt, tartottam az előítéletektől, és attól, hogy nem fogjuk megérteni egymást. De nagyon kellemesen csalódtam, mert mindenki nagyon kedves volt.

- A többi versenyző érzékelte, hogy Te siket vagy? hogy álltak hozzá, miként fogadták?

- Mindannyian nagyon izgultunk, próbáltunk koncentrálni, hogy castingon minden jól sikerüljön, ezért nem vették észre, hogy én nem hallok. Nagyon meglepődtek a lányok, szerintem senki nem gondolta, hogy egy siket lány jelentkezik egy ilyen versenyre. De nagyon aranyos, kedves volt velem mindenki.

- Amikor a zsűri tagjai kérdéseket intéztek feléd, milyen reakciót láttál az arcukon amikor anyukád tolmácsolta a kérdéseket?

A meglepődés a zsűri tagok is látszott, de mosolyogva fordult felém mindenki, mikor anyukám segítségével válaszoltam a kérdéseikre.



Alexandra említette a Miss Deaf Hungary szépségversenyt melyen első helyezést ért el. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) nevezheti a magyarok legszebbjét a Miss Deaf World szépségversenyen. A verseny megszervezésével a Beszédes Kezek Kulturális és Oktatási Egyesület (BEKE) vezetését bízta meg.

BEKE tagjainak hosszú, fáradtságos, de odaadó és kitartó munkájának eredményeként március 12-én este a magyarországi siketek közössége megválasztotta az idei év szépségét. A versenyt egy jó hangulatú bál foglalta méltó keretbe, a Télbúcsúztató Bál.

A Miss Deaf Hungary 2011 zsűri tagjai voltak Dr. Tapolczai Gergely parlamenti képviselő, Danny Blue mentalista, Léh Adrienn Lenke (Miss Deaf Hungary 2009.), Barna Zsombor sorozat színész, Sabína Dvulitová a Miss Deaf World munkatársa, Pintér András a SINOSZ tagja, és Turóczy Erika a BEKE tagja.

Kivételes verseny volt ez, hiszen a zsűri és a közönség is egyöntetűen Ádám Alexandrát választotta Magyarország legszebbjének 2011-ben. Ádám Alexandra fejére a Miss Deaf Hungary 2011 koronáját Léh Adrienn Lenke helyezte, akinek Weisz Fanni (Siketek Szépe 2010.) és Victoria Ilina (Miss Deaf Great Britain 2008.) segített.

A siketek nemzetközi szépségversenyét idén Prága rendezi meg. Ide várják minden országból a legszebb siket lányokat, ezen a versenyen Alexandra képviseli hazánkat.

_______________________
CMA Hírügynökség - Fotók és szöveg: Lippai Gyula Krisztián

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fakidőléshez mentek: Útközben felborult a sárvári tűzoltóautó - fotók!

Fakidőléshez riasztották azt a sárvári tűzoltóautót, amely Vashosszúfalunál menet közben az oldalára… Tovább olvasom