Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Szakmai támogatás szociális segítőknek

A Nyugat-Dunántúlon egyedülálló program, a Támogató Centrum működésének köszönhetően gyors és ingyenes szakmai segítséghez juthatnak, illetve képzéseken vehetnek részt a szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti intézmények dolgozói. A rendszer ettől a hónaptól működik.



A szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásokat nyújtó intézmények dolgozói a tudásuk mellett a személyiségüket is beleadják a munkába. Sokan jártak már úgy közülük, hogy szerettek volna segíteni, de a lehetőségek korlátot szabtak. A nagy terhelésben persze téves döntések is előfordulhatnak, mert az adott helyzetben nincs kitől tanácsot kérniük. Sokak számára innen egyenes út visz a kiégés, a pálya elhagyása felé.

A szolgálat napi 9 órában a 06-80/205-166-os ingyenes zöldszámon hívható.
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft., a United Way Kisalföld Alapítvány (Győr), a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (Győr) és az Egyesített Bölcsődei Intézmény (Szombathely) által alkotott konzorcium szerint ennek nem feltétlenül kell így alakulnia. Ezért adták be pályázatukat a Támop kiírására, s az elnyert több mint 105 millió forintos támogatásból létrehozták a Támogató Centrumot.

A centrum a szociális szolgáltatási rendszerben dolgozóknak képzéseket, önfejlesztő és csapatépítő tréningeket, fórumokat szervez, emellett ingyenesen elérhető diszpécserszolgálatot működtet, amellyel a kiégésüket próbálja megakadályozni. A szolgálat napi 9 órában a 06-80/205-166-os ingyenes zöldszámon hívható. Az érintettek a Támogató Centrum internetes oldalán is eljuttathatják kérdéseiket a különböző területek szakértőinek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyalogost gázoltak halálra Zalában

Személyautó gázolt halálra egy idős férfit szombaton este a Zala megyei Türje közelében. Tovább olvasom