Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Reneszánsz napok Várpalotán

Hatodszor rendez reneszánsz napokat Várpalota: péntektől vasárnapig jelmezes felvonulással, fáklyás vársétával, ügyességi játékokkal, népi játszótérrel és táncelőadással is várják a közönséget.
A Végvári Reneszánsz Napok programsorozata pénteken 17 órakor kezdődik a város elöljáróságának és polgárainak reneszánsz jelmezes felvonulásával zászlóforgatókkal, a Szelindek zenekar kíséretében, végvári vitézek oltalmával. 20 órától Kovács Márton-Gálber Attila A Makrancos hölgy című táncjátékát láthatja a közönség az Alba Regia táncegyüttes előadásában a Thury-vár udvarán.

Szombaton délután háromtól népi játszótér, interaktív történelmi játszóház és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, majd többek között fegyveres bemutató, kamarazene, fáklyás várséta és tűzzsonglőr-produkció szerepel a programban.

Vasárnap reggel kilenckor elöljáróik vezetésével a városrészek reneszánsz ügyességi játékokban mérik össze erejüket, tízkor reneszánsz mise lesz a katolikus templomban; délután háromtól pedig szórakoztató programok sora kezdődik.

A Végvári Reneszánsz Napok Várpalota egyik kiemelt rendezvénye, melyet a Szindbád Nonprofit Kft. rendez meg. Korábban Mátyás, az igazságos címmel tartották, tavaly óta viseli a Végvári Reneszánsz Napok elnevezést - mondta az MTI-nek Budainé Wimmer Krisztina művelődésszervező.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombattól négy héten át tartanak a borhetek Balatonfüreden

Szombaton nyitja meg kapuit a nagy hagyományokkal rendelkező balatonfüredi borhetek programsorozata,… Tovább olvasom