Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Rendőr találta meg Juretzky Csabát

Portálunk információi szerint egy szolgálaton kívüli körzeti megbízott rendőr Juretzky Csaba soproni ügyvédet élve, épségben találta meg.

A Sopron és Brennbergbánya közötti úton ismerte fel a rendőr az ügyvédet. Eltűnésének oka egyelőre ismeretlen, meghallgatására később kerül sor.

Portálunk információit a megyei rendőrkapitányság is megerősítette. Úgy tudjuk, hogy Juretzky Csaba soproni ügyvédet orvosi kivizsgálásra kórházba szállították.

Pénteken írtuk:

Dr. Juretzky Csabát Sopronban sokan ismerik. Az ügyvéd tagja a helyi Fidesznek, emellett az előző ciklusban a közgyűlés jogi bizottságának tagja volt.

Úgy tudjuk, Juretzky Csabának szerdán délelőtt tíz óra tájékán lett volna egy találkozója a Sörházdombi kilátónál. Az utolsó információ róla az, hogy kiszállt a taxiból. Egy óra múlva már a mobiltelefonján sem volt elérhető.

- Semmi sem utalt arra, hogy Csabával ez fog történni - mondta el könnyekkel küszködve Hajas Tünde. - Amikor tudatosult bennünk, hogy valami baj lehet, azonnal felkerestük az ismerős helyeket, ám nem jártunk eredménnyel. A barátaim mellettem állnak, mindenben támogatnak. Nagyon is él még bennem a remény, hogy páromat hamarosan élve találják meg.

Juretzky Csaba
Juretzky Csaba


A Soproni Rendőrkapitányság rendőrei, a polgárőrökkel kiegészülve nagy erőkkel kezdték meg a keresést. Pénteken napközben alaposan átvizsgálták a kilátó környékét, az erdőt, valamint kikérdezték a közelben lakókat. Ám eddig nem vezetett eredményre az erőfeszítésük.


A rendőrök nagy erőkkel keresik a soproni ügyvédet. Fotók: Magasi Dávid

Portálunk úgy értesült, hogy Juretzky Csaba eltűnését semmi sem előzte meg. Nem hagyott búcsúlevelet.

Aranyos Gábor őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályvezetője portálunknak elmondta, az ügyben közigazgatási eljárás indult.

A rendőrségen azt kérik, hogy aki Juretzky Csaba tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, a Sopron Lackner Kristóf út 5. szám alatt, hívja a 99/311-234-es illetve a 107-es/112-es telefonszámokat, vagy a legközelebbi rendőri szervnél tegyen bejelentést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos baleset a 84-es főúton: kerékpárost gázoltak el

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit szombat délelőtt ütött el egy személyautó Sopron és Kópháza között. Tovább olvasom